Ehhez hasonló, kis táblás üzenet várja a hajléktalan
személyeket a budapesti aluljárókban. Az értelmező kéziszótárban ez
annyit tesz: „Ki vagy tiltva”. Elviekben elhelyezték őket melegedőkbe,
de sikerült mindenkit? Jó helyen vannak?
A hajléktalan probléma
mindig is probléma volt. Amióta világ a világ, a velük kapcsolatos
gondoskodás, kérdések napirenden vannak. Mi legyen velük? Hogyan
segítsünk nekik visszailleszkedni a társadalomba? És így tovább.
Persze
hajléktalan és hajléktalan között is van különbség. Kategorizálható,
hogy ki miért és mi módon vált „otthontalanná”. A lényeg, hogy valamiért
az utcára kerültek és a társadalom peremére szorultak. Van, akinek
sikerül, és sajnos van, akinek nem jön össze, hogy újra a társadalom
igazi tagja legyen.
Most joggal kérdezheti valaki, hogy jobb volt
az, amikor az aluljárókban éltek? Nem, egyértelműen nem, de a
kitiltásnak is vannak más formái, nemcsak rejtett módjai. Igen, kellenek
szankciók, előírások, de kellene végre valamilyen konszenzusra is jutni
őket illetően. Elszomorító, hogy a hajléktalanság, mint jelenség jelen
van. Nem csak nálunk, mindenhol. Borzalmas látni, hogy valakiből egyszer
csak „nincstelen” személy válik. Hányszor botlik bele az ember olyan
hajléktalanba, akiről egyszer csak kiderül: diplomás, családos férfi/nő
volt, és ide jutott saját, vagy épp önhibáján kívül. Mert ez a helyzet.
Van, aki csak ilyen helyzetbe került, nem kérte, nem akarta és nem is ő
hozta létre, de sajnos akad olyan is, aki mindezt saját magának
köszönheti. Nem szabad viszont kategorizálni, nem lehet az egyiket
felemelni, a másikat ott hagyni. Ez így nem megy. Segíteni kell, de mi
van, ha valaki nem hagyja, vagy akarná, de akadályokba ütközik.
Kérdések, kérdések, kérdések….
Van egy szociális szféra, akik
állami vagy éppen nem állami segítséggel arra hivatottak, hogy segítsék
ezeket az embereket. Léteznek szociális és nem szociális szakemberek,
akik azért dolgoznak, hogy a hajléktalanságot felszámolják. Részt
vállaljanak a megelőzésben és a rehabilitációs eljárásokban. Jogok,
eszközök, személyi és tárgyi feltételek állnak - vagy csak állnának
rendelkezésre.
Mégis, a hajléktalanság mint problémakör jelen van
és felszámolása, megoldása várat magára. Hol hibázik? Hol vannak a
buktatók? Miért nem sikerül teljes mértékben vagy csak egy apró kis
szeletben eredményeket elérni? Amennyiben az a cél, hogy a
hajléktalanokat újra beillesszük a társadalomba és újra hasznos, teljes
jogú polgárokká váljanak, akkor miért néz ki a legtöbb melegedő, szálló
lepukkantnak (tisztelet a kivételnek)? Hogyan szokjanak a jóhoz és
széphez, ha ezeken a helyeken sok esetben dohos, penészes, sivár
helyiségek várják őket? Persze ez forráskérdés az intézményeknek, de
akkor miért vonnak meg pénzeket az ellátórendszerektől?
A
hajléktalanság van, létezik, és ha elrejtjük, akkor is lesz. Szükség van
összefogásra! Kell a párbeszéd a társadalom és a hatalom között.
Léteznie kell egy hídnak, ahol közös megoldások születnek e problémakör
kezelésére. Lehet, nincs rá olyan mód, ami felszámolja és megoldja az
összes gondot ezzel kapcsolatban. Ez már utópisztikus elképzelés lenne,
de elengedhetetlen egy olyan döntéshozás, amely a kérdéskört kezeli, és
nem pedig elrejti a világ elől, mert ami nincs előttem, az nem biztos,
hogy nem létezik.
