Hírek,
cikkek számolnak be arról, hogy az ország különböző pontjairól Éhségmenet
indult fővárosunkba. Céljuk, hogy felhívják a figyelmet a növekvő szegénységre,
az egyenlőtlenségre, társadalmi igazságtalanságra. „Kis emberek” próbálták
felhívni a figyelmet a mai Magyarország kilátástalan helyzetére. Jelszavuk:
egyenlőség, szolidaritás!
Eszembe jutott a jóléti
állam, mint „szimbólum”. Több meghatározása is van ennek a fogalomnak, de én
most a következő kifejezést használnám: ez nem más, mint a polgárok elemi
jólétének biztosítására irányuló állami felelősségvállalás. Célja a szegénység
felszámolása, az általános jólét és a teljes foglalkoztatás biztosítása és
elérése, valamint az univerzális ellátás. Az Éhségmenet többek között ezekért
harcol. Nem hatalmat, rendbontást akartak, egyszerűen csak fel akarták hívni a
figyelmet azokra a dolgokra, amelyekkel ők nap mint nap szembesülnek. Ez pedig
nem más, mint a munkanélküliség, a közmunkások méltatlanul alacsony bérezése, elszegényedett
családok, hátrányos helyzetben lévő falvak, városok. Egy szóval ez a szegénység. Mindezért több, mint 200
km-t tettek meg. A demonstráció a figyelmet felkeltette, de hogy lesz-e
eredmény vagy netán megoldás, azt nem lehet tudni.
Valami baj van az
országgal. Nem akarjuk meghallani a segélykiáltást, valamiért jobb homokba
dugni a fejünket. Hol van a jóléti állam eszmeisége? Hol van a demokrácia?
Nem az első és nem is
az utolsó megmozdulás ez. Harcolni akarnak az emberek azokért a jogokért, amik
őket megilletik. Azt szeretnék, hogy mindenki egyenlő módon részesüljön a
társadalmi javakból. Kik hallgatják meg őket?
Az elkeseredettség lett
úrrá az embereken. Tüntetésektől, demonstrációktól, segélykiáltásoktól hangos
most az ország. Egy dolgot szeretnének, hallgassák meg őket, működjenek együtt
velük és dolgozzanak egy élhetőbb, jobb társadalomért. Ám úgy tűnik, süket
fülekre találnak.
Vagy, ha valaki meg is
hallgatja őket, nem a kezét nyújtja, hanem inkább felhasználja-kihasználja, sőt
olykor provokálja a helyzetet, nem a problémára koncentrál, a hatalom birtoklói
inkább ezáltal mutatnak görbe tükröt egymásnak.
„Ne kritizálj másokat;
ők pontosan azok, akik mi lennénk hasonló körülmények között.” – mondja bölcsen
Abraham Lincoln.
Gondolkodjunk együtt!
Mi a baj velünk? Miért nem tudunk összefogni egy jó célért, az életért?
John B. Rawlsnak volt
egy elmélete az igazságos elosztásról. Szerinte egy társadalom akkor igazságos,
ha a tagjai között biztosítva van a kölcsönös együttműködés. Ez pedig mindenki
számára előnyös. Hozzájárulhat a társadalmi intézmények hatékony működéséhez úgy,
hogy mindenki támogatására, közösségi életben való közreműködésére alapoz. Az
igazságosság meg csak úgy valósulhat meg, ha mindenki egyenlően részesül a
javakból, nem szenved hátrányt senki sem. Ha ezt átfordítanánk kis hazánkra,
akkor lehet, hogy a dolgok máshogyan alakulnának.
Persze Rawls elmélete
nem ilyen egyszerű, de el kéne azon gondolkodni, hogy miért nem tudjuk úgy
elosztani a javakat, hogy ez egyes rétegeket ne érintsen hátrányosan, vagy
egyszerűen csak miért nem tudunk együttműködni?
Az Éhségmenetnek, úgy
tűnik, hosszú utat kell még bejárnia ahhoz, hogy a hatalom birtoklói ne
ellenséget lássanak bennük, hanem olyan embereket, akik összefogtak azért, hogy
a maguk egyszerű módján harcoljanak a demokráciáért, a jóléti állam eszméjéért.
