2013. február 12., kedd

Hová lett az Aranybulla aranya?

Mielőtt valaki egy új magyar krimi hátborzongató történetébe tévedne, nem kevésbé hátborzongató, de legfeljebb politikai krimi olvasására bíztatjuk az olvasót - és nemcsak a krimit kedvelőket. Francis Fukuyama, a híres amerikai politológus „A politikai rend eredete” (Akadémiai Kiadó 2012) c. munkája első kötetének olvasására bíztatunk mindenkit (angolul: The Origins of Political Order: From Prehuman Times to the French Revolution. 2011). Bizonyos értelemben valóban megtudjuk, hová lett az aranybulla aranya. Az más kérdés, hogy az eredmény nekünk csak akkor jelent valamit, ha azonnal, vagy már jó előre a FIDESZ vagy a KDNP belső köreihez tartozunk, vagy gyorsan odafurakodunk valahogy.
Na, de vissza a történethez. Az Aranybulla úgy kerül szóba, hogy Fukuyama a sikeres és korszerű demokrácia három intézménytípusának stabil egyensúlyát követeli meg, ez pedig a következő intézmények egymásba kapcsolódó fékeit és ellensúlyait jelenti:
-         az állam
-         a joguralom
-         a felelős kormány.
Az állam mindenhatóságát sikeresen a Magna Cartához (1215) hasonlóan korlátozta az Aranybulla (1222), de Angliával ellentétben nem sikerült a felelős kormányt és a mindenki jogfelelősségét biztosító joguralmat megteremtenie. Ez azóta is csak rövid ideig sikerült, az erős, központosított állam megteremtése annál többször - de szintén (remélhetően) csak rövid ideig.
A mai demokráciának is ez a baja. A központosított állam újrateremtésének időszakát éljük, amellyel együtt jár a tudomány, a területi igazgatás, a kultúra, lényegében minden központosítása, a kormány azonban nem a társadalomnak, hanem az oligarchák éltette patrimonializmusx képviselőinek felel, a joguralom helyzetét pedig jól jellemzi az alábbi kiszólás: „barátainknak mindent, ellenségeinknek a törvényt”. Kétségtelen, hogy ez a törekvés azért is lehet sikeres, mert a magyar társadalom erősen kötődik a keleti (bizánci) kultúrához és a „szocializmus” évtizedei csak megerősítették ennek a kultúrának a létjogosultságát. 1989-90 után a (politikai és gazdasági) elit minden rétege örömmel használta - és használja ma is - ezt a megerősítést.
Egyelőre nincs olyan, korábban már megismert és hatalmon lévő, vagy ahhoz közel kerülő párt, amelyik komolyan gondolná ezt a fukuyamai tipológiát. Most úgy tűnik, hogy a központosított államért való harc, amely egyben a zsákmányt is jelenti, mindent visz.

xA patrimonalizmus Fukuyama szerint családunk és barátaink előnyben részesítése (37. old.).