Kalandozzunk a szociális szférában 1.

Éveken át tanultam azért, hogy szociális szakember legyek. Érdekelt, vonzott, hogy segíthessek másokon, a társadalmon és még arra is vágytam, hogy formáljam a világszemléletet.

Gyakorlataim során szinte valamennyi szociális területre beláttam. Legyen az családsegítés, hajléktalan ellátás, pszichiátriai ellátás, gyámhivatali munka stb. Mindegyik terület hordozta a maga szépségét, csúfságát. Rengeteg ötletem volt, hogyan lehetne máshogy, jobban csinálni, mint ahogy van. Úgy éreztem, majd én leszek az, aki megváltja a szociális szférát és hozzájárulok a jólét megteremtéséhez.

Olyan dolgokat láttam, amit korábban naivitásom vagy az addigi életemet körülvevő burok nem engedett beszűrődni, de akartam és hittem benne, hogy nem véletlenül sodort ide az élet.

Amikor az ember elkezd tanulni erről, rájön, hogy a valóság nem nagyon tükrözi a tankönyvi normákat. Sok esetben nem is tudod használni, amit tanultál, mert állandó mozgásban van a szociális szféra. Jogszabályok, rendeletek, határozatok és rengeteg adminisztráció, ami akadályozza az igazi, hatékony szociális munkát. Amit az egyetemi évek alatt elsajátítasz, az arra elegendő, hogy az elültetett magvakat személyiséged, hozzáállásod továbbfejlessze. Az pedig, ahogy nekiállsz egy - egy kliens problémájának, hát az nem olyan lesz, mint a tankönyvi példa.

Elhivatottság kell, anélkül nem megy. Aki nincs birtokában ennek, az előbb utóbb rájön, hogy falakba ütközik. Már az egyetemen is ezt hallja az ember.

Sokan azt hiszik, hogy ez egy büfé szak, nem jó semmire. Ha meghallják, hogy szociális szakember vagy, kuncognak rajtad, mert nem értik mi ez, ahogy azt sem értik, mi vezérelt téged. Nem gondolnak bele egyáltalán, hogy mivel jár ez a szakma, ez a hivatás. Vagy épp mivel kellene, hogy járjon.

A fizetés, arról felesleges beszélni, mert milliomos nem leszel. Pedig lehetnél, ha nem is milliomos, de megfizethetnének, mert megérdemli minden olyan ember, aki szociális szférában dolgozik.  Emberekkel dolgozol, olyanokkal, akikkel más nem tenné. Segítesz családokon, idősökön, pszichiátria betegeken, hajléktalanokon. Kiemeled őket a mélyből és próbálod visszaintegrálni oda, ahová tartoznak, a társadalomba. Szerencsés, aki sikerrel jár, mert a folyamat nem egyszerű.

Családsegítők, gyermekjólétisek. Havonta fejenként 20-30 család, plusz a véget nem érő papírmunka. A fizetés nulla, a hatékony prevenció nulla, a külső segítség nulla, a kiégés esélye viszont annál nagyobb.

Hiába a lelkes pályakezdő, ha támogatást nem kap, a családok „felfalják”, szembesül, hogy a jogszabályok mindent szolgálnak, csak nem a családot, őt és a gyermeket. Hiába szeretne segíteni, nem tud, mert jogszabályba ütközik. Hiába lépne előre, a kezei bilincsben, mert több a kötelessége, mint a joga.  A szociális háló lyukas, a jogszabályok szövete szintén.

Olyan emberek döntenek legtöbb esetben, akiknek fogalmuk sincs, hogy valójában mi zajlik a szociális ellátórendszerben. Ahelyett, hogy adnának, még többet elvesznek. Minek vakok járadéka, hiszen úgyis tud dolgozni a vak ember. Minek a sajátos nevelést igénylő gyermeknek plusz pénz, a nehézsorsú szülei megoldják. Minek támogatni egyáltalán a szociális szférát, ha rengeteg pénzt el lehet vonni belőle és másra lehet költeni? Minek a hátrányos helyzetűeknek vagy épp autistáknak külön felzárkoztató iskola, hiszen a többségi iskolák tárt karral várják őket. Jó lenne, csak nem így van.

 

Ne azok döntsenek a szociális szférát érintő olyan döntésekről, akiknek közük nincs ehhez. Hallgassák meg a valódi szakembereket, akik valóban látják a hiányosságokat, a szükséges fejlesztéseket. Reformok kellenek!!!

Folyt.köv……

 

 

 

MG-CAp

A csatolt ábra jelzi, hogy a magyar mezőgazdasági és vidékfejlesztési politika kedvez a nagyvállalatoknak a mezőgazdaságban, háttérbe szorítja a vidékfejlesztést és a piaci megoldásokat részesíti előnyben mindenek előtt. Látható az is, hogy mennyire differenciált a tagállamok politikája. Szó sincs egységről! A mozgástér elég nagy, választhattunk volna mást is.

Kulcsár László

Tankoljak, vagy a tömegközlekedést válasszam?

Úgy érzem jogos a kérdés, hiszen a mai modern világunkban sokféle megoldás közül választhatunk A-ból B-be történő eljutásunkhoz. Azt a két lehetőséget vizsgálom, amelyikeket jómagam is használok, és amivel a legtöbb gond van szerintem az országunkban.

A FIDESZ 2009-ben Szijjártó Péter tolmácsolásában azt javasolta az aktuális kormánynak, hogy a benzin az évi jövedéki adóját a literenként 103,5 forintról 87 forintra csökkentsék. Sürgette, hogy ez az intézkedés azonnal történjen meg, mert a magyarországi üzemanyagárak felháborító mértékben emelkedtek. A jelenlegi kormányzás sem tett e terhek csökkentése érdekében. Miből is állnak a magas üzemanyagáraink és ennek az árnak mi is a pontos összetétele?? A mai napon (2013.03.05) a benzin ára: 428 Ft, a dízelé pedig 433 Ft [holtankoljak.hu], Nézzük meg az Europe’s Energy Portal diagramját a magyarországi üzemanyagárak összetételéről, és már láthatjuk is, hogy Magyarországon több mint 50% adó van az üzemanyagon.

Mit kapunk azután, hogy megveszünk kb. 430 Ft-ért 1 liter üzemanyagot? A válasz: a tankunkba 1 liter, remélhetőleg jó minőségű üzemanyagot, ami 172 Ft-ba került, mellékesen pedig befizettünk még 215 Ft adót. Nem tudom, más hogy van ezzel, de ennyi adó befizetése után én legalább elvárnék Magyarországon egy normális úthálózatot, megfelelő infrastruktúrával rendelkező, útkarbantartó/ autópálya kezelő társaságot. Ehelyett rosszabbnál rosszabb utakon járunk, nincsenek megfelelően karbantartva, sem télen a hó letakarítva. De az üzemanyagár mellett fizetünk még teljesítményadót, baleseti adót… és egyebeket.

Még mindig nagyon sokszor felrakom magamnak a kérdést gépkocsivezetés közben; mégis mit kapok ezért? Talán azt a kiváltságot, hogy autót birtokolhatok? Az árak folyamatos emelkedésének hatására egyre több autós kényszerül letenni járművét, és más alternatív, (pl.: tömegközlekedés) módon megoldani az utazását. Úgy érzem, tényleg lassan kiváltság lesz, ha a család autóval jár, persze ha fenn tudja tartani. A drasztikus áremelkedések, és a válság hatására rengeteg család jutott azonban arra a döntésre, hogy megválnak a családi gépjárműtől.

A fentiekkel párhuzamosan a 2012-es évi felmérések szerint, kiemelkedőek voltunk használtautó vásárlásában, az EU-ban, sőt a csökkenő regisztrációs adó hatására 84 %-al megnőtt autó behozatalunk száma. Ám ha megvizsgáljuk milyen állapotú gépjárművek kerültek az országba, már közel sem ilyen csodálatos a helyzet. Sérült, magas futásteljesítményű fiatal autók, vagy környezetszennyező öreg gépkocsik teszik ki a behozott autók 70 %- át. Vannak még olcsóbb alternatív megoldások, mint a hibrid autók, viszont magas árfekvésük miatt (és állami támogatás hiányában)  kevés ember dönt a vásárlásuk mellett. Vagy ott van az LPG gáz; bioetanol üzemanyag. Az LPG esetében 2013. januártól 50 %-kal több jövedéki adót kell fizetnünk ezer literenként. A bioetanol szélesebb körű elterjedését is az adók növelése akadályozta meg. Így már az ilyen alternatív üzemanyagokkal való közlekedéshez szükséges átalakítás, plusz az emelkedő áraik miatt ma csak magas futásteljesítmény[1] mellett történő üzemeltetés esetén nevezhetők gazdaságosnak ezek a gépjárművek.

Lassan mi leszünk Európa „autóbontója”. Rossz állapotú öregedő autókat vezetünk, nem törődve a karbantartással, hiszen az üzemanyag árai és egyéb fenntartáshoz járó kiadások mellett (teljesítményadó, biztosítás, műszaki vizsga) nem engedheti meg magának a gépjárművet birtokló lakosság nagy része. Egy felmérés szerint, a magyar autós társadalom csak végszükség esetén fordul szaksegítséghez, ameddig nincs észrevehető mechanikus probléma – a megkérdezettek elmondása szerint ugyanis nem telik rá.

„Autóbolond” emberként minden gépkocsival összefüggő kiadást pontosan feljegyzek az évek során. A család egy, - már nem fiatal - német középkategóriás autóval rendelkezik. Kiszámoltam, hogy az előző évben 12 ezer Ft-ot költöttünk futóművel kapcsolatos felújításra, és nagyjából minden évben ennyi összeget tesz ki a magyar kátyúhon vérmezeje. Jogosan merülhet fel a kérdés akkor miért tart valaki járművet, ha alapvető fenntartási gondokkal küzd? Száz és száz pro-kontra okot felsorolhatnék, de az igazi választ magam sem tudom.

            Miért nem használjuk a tömegközlekedést? Mi éri meg jobban éves szinten, ha legalább ketten járunk gépkocsival munkába, ahelyett, hogy a tömegközlekedési eszközöket vennénk igénybe. Szerintem és a felmérések szerint is, még mindig olcsóbb lenne ez a megoldás, mint az autó.

De mit kapunk a bérletért/menetjegyért? Koszos, zsúfolt, a komfortérzetet figyelembe nem vevő buszokat, vonatokat. Sokat utazom tömegközlekedéssel, de elszomorít a helyzet. A távolsági buszok tekintetében tapasztalataim szerint jobb a helyzet, de a fővárosban egy-egy járatot tekintve elkeserítőek az állapotok.

Az országos vonatközlekedés is sok kivetnivalót hagy maga után.   Kilátástalanak találom a tömegközlekedés megújulását. Nem a magas üzemanyagár a megoldás arra, hogy az emberek a tömegközlekedést válasszák, mert lehet, inkább autóznak, mint hogy felüljenek egy buszra vagy vonatra. A jegyárak/ bérletek árai évről évre emelkednek, és lassan már megfizethetetlen mértéket öltenek. Felháborít az a tény, hogy ma Magyarországon egy gyári munkás nettó keresetének 17%-át teszi ki havonta a tömegközlekedési bérlet megvásárlása. Hiszem, hogyha külföldi példák nyomán, komfortos buszokat, vonatokat állítanánk forgalomba, megduplázódhatna a tömegközlekedők száma. Tudom, hogy rengeteg veszteséget okoz a bliccelők száma, de ha a menetjegy és bérletjegy árakat az átlagbérekhez igazítanánk, sokkal több ember igénybe venné a „majdani” igényes szolgáltatást.

            Hiszem, hogy Magyarországon lesznek még bérekhez realizált üzemanyag és tömegközlekedés árak, és ezek találkoznak majd a magyar polgárok olcsó, tiszta, és környezettudatos közlekedésre való igényével.

Üdvözlettel:

Egy egyetemista

---

[1] Átlagosan egy magyar család évi 8000-15000km-t utazik személygépkocsival.