Logikai tévedés és stigmatizálás

A Magyar Nemzet polgári napilap augusztus 16-i számában „Összmagyar Mária-ünnep az Őrvidéken” címmel jelent meg egy beszámoló a Kozma Imre atya (Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke) által celebrált ünnepi miséről. A cikk helyesen adja vissza a szerzetes pap „szentbeszédében” felvázolt gondolatokat, amelyek azonban komoly logikai bukfenceket tartalmaztak. Minden tiszteletem ellenére jeleznem kell ezt Kozma atya felé, és bízom benne, amennyiben visszahallgatja gondolatait, saját maga is egyetért velem. A beszéd a legjobb indulattal is szakpolitikai jellegűnek és nem teológiai megfontoltságúnak nevezhető.

Miért is? Mert beszédében azt az álláspontot képviselte, hogy mi magyarok mindig jól döntöttünk. A történelmünket áttekintve ez a kijelentés a valóságtól elég távol van. Főleg abban a tekintetben, hogy Kozma atya a lisszaboni szerződés éles kritikáját fogalmazta meg, és kitért a magyarok „hitért” folytatott küzdelmére. Itt kell megállnunk egy pillanatra! Hogyan is van az a mondat, hogy mi mindig jól döntöttünk? Hiszen a magyar országgyűlés szavazta meg – a Fidesz képviselői is – legelsőként az EU országai közül a lisszaboni szerződést. A mi képviselőinknek elég volt a több száz oldalas angol nyelű jogi szöveg értelmezésére pár óra és máris nyomták az igen gombot. A jelenlegi kormány azon szerződés ellen akar harcolni, amit kritikátlanul és meggondolatlanul megszavazott.

Egy irgalmas rendi szerzetes olyan súlyos általánosításba sem bocsátkozhat, miszerint Európa mostani vezetői „ideológiai vasfüggönyt” bocsátottak le ránk. Biztos benne Kozma atya, hogy minden európai vezetőt ismer annyira, hogy ilyen kijelentést megfogalmazzon? Biztos benne, hogy rendelkezik annyi ismerettel, hogy meg tudja ezt ítélni? Hiszen Európa több országának alkotmányos berendezkedése keresztény alapú, sőt szinte államegyházi státuszok is léteznek, gondoljunk csak a skandináv országokra vagy Angliára.

A délibábok kergetése sem vezet sok jóra! Mire is gondolok? A magyarok kiemelkedő szerepének félreértelmezésére. Vitathatatlan, hogy első királyunk felajánlotta országát a „Boldogasszonynak” és ezzel egy sajátos jogi helyzet alakult ki Magyarországon. Azt azonban egy katolikus pap nem felejtheti el, hogy a Megváltó ígéretei elsősorban nem evilági jellegűek, hanem a túlvilágra szólnak. A Krisztus által támasztott elvárásoknak pedig a mi „kiemelkedő képességű” politikai elitünk valahogy nem tud megfelelni, pedig őket is mi választottuk. Kedves Atya, továbbra is biztos benne, hogy mi magyarok mindig jól döntöttünk? Véleményem szerint legyünk szerényebbek: a mi nemzetünk tagjai is olyanok, mint a többi nemzeteké, néha jók, néha rosszak vagyunk, de már az is nagy eredmény lenne, ha kezdenénk törekedni arra, hogy figyeljünk a másikra.

Remélem, Kozma atyát nem bántottam meg, és elfogad egy ilyen irányú észrevételt. Egyébiránt gratulálok jubileumához.    

P.S.: Borsodi Attilához egy apró kérdés: biztos benne, hogy a fertőszéplaki asszonyok népviseletben voltak?

Válságkezelés: „A futball mindenek felett!”

Az egész ország hálás lehet azoknak a több milliárdos bevételeknek, amelyeket a kormány befektetni készül. Akik naivan azt hinnék, hogy ezzel életek, sorsok változhatnak meg, vagy épp csökkeni fog a szegénység és minden kerítés kolbászból lesz, azokat el kell keserítenem. Ugyanis több, mint 130 milliárd forintot a sport oltárán áldozunk fel.

Nincs is ezzel baj, hiszen minden ország szíve vágya, hogy olimpiát vagy épp világbajnokságot rendezzen. Az sem probléma, hogy támogatjuk hazánk sportolóit, akik miatt a televízió előtt ülve képesek vagyunk a körmeinket is lerágni az izgalomtól. A jövő nemzedékéért mindent!

Ez nem baj. A befektetés kell. Miniszterelnökünk is megmondta az egyik új sportcsarnok átadásakor, hogy „Megtaláltuk a válságból kivezető utat és még közös terveket is kovácsolunk.” Kell ennél több? Ha csak ezen múlik, akkor építsünk rengeteg stadiont, feledvén a sok-sok hitellel küzdő ember gondját.

Töltsön el minket büszkeséggel, hogy bár éhezünk és számláinkat sem tudjuk fizetni, a sport felfelé ível és mindez a mi érdemünk, amit el is ismert hazánk vezetője:

 „Az, hogy ez megtörténhetett, a magyar embereknek köszönhető, akik elvégzik a munkájukat, befizetik az adójukat, és törődnek a közösségeikkel. Ők vezették ki velünk együtt Magyarországot a válságból”.

Örülök, hogy egy olyan demokratikus országban élek, ahol napi 8-12 órát dolgozva fizethetem az adót, eltarthatom az országot és hozzájárulhatok ahhoz, hogy a kormány örömeit, igényeit kielégíthessem.

Nem számít a sok devizahiteles, a családi pótléktól elesett tartósan beteg gyerek, a növekvő munkanélküliség, a meg nem becsült pályakezdő diplomás. Kit zavar, hogy a szociális ellátórendszer, az oktatás- és az egészségügy haldoklik, a gazdaságról nem is beszélve. Mit érdekel az engem, hogy növekszik a társadalmi rétegek közötti szakadék, hogy nem tudom, hogyan fizessem a számláimat vagy egyáltalán lesz e nyugdíjam. Egyszerűen nem számít, hogy ennyi pénzzel ki tudnánk húzni az eladósodott családokat a kátyúból vagy a szegénység enyhítésére felhasználhatnánk az összeget! A lényeg, hogy kormányunk kedvenc ágazata a futball – s ezzel együtt Felcsút - szárnyaljon!

Mindezt megtehetjük, mert a válságból kijutottunk és a felelősség azt írja elő miniszterünk szerint, „hogy teremtsünk meg minden lehetséges feltételt ahhoz, hogy gyermekeink több esélyt kapjanak a jövőbeli sikerekre”. Én meg inkább Gandhit idézem: „Nem szabad elfelejtenünk, hogy a történelem során mindig is voltak olyan zsarnokok és gyilkosok, akik egy ideig legyőzhetetlennek tűntek, de végül mindig elbuktak. Mindig.”

 

A kettős állampolgárság önpusztító hozadéka: a pártpolitikai választójog!

 

A bálványosi nyári szabadegyetemen Orbán, Semjén és Tőkés egymást licitálta túl a nem létező nemzetpolitika nevében. Óriási sikerként könyvelték el a kettős állampolgárság mellé adott „csökkentett választójogot”, amely hosszú távon csupán a magyar-magyar viszony további rombolására elég. A határon túli magyarság szellemi elitjétől sokkal felelősségteljesebb magatartás lenne elvárható, ha már a budapesti kormány és a parlamenti többség részéről ez nem történt meg. Helyette a Fidesz által generált pártok képviselői egymást túlharsogva kiáltják örömüket az éterbe, hogy végre kifejezhetik pártszimpátiájukat a magyarországi választások kapcsán. Közben elfelejtik azt az apróságot, hogy ez nagyon sok magyarországi embernek elfogadhatatlan, sőt, mindezt továbbgondolva, olcsó politikai propagandával a gyűlöletkeltésig fokozható. Gondoljunk csak az alábbi egyszerű kérdésekre: itt élik-e mindennapjaikat, itt adóznak-e?

 A magyar társadalom - az elit által tudatosan generált módon - olyan mértékben megosztott, hogy politikai kérdésekben az egyik vagy másik oldal felől nincs bocsánat, még egy ismert sportolónak vagy színésznek sem, ha felvállalja politikai álláspontját, sőt jómaga is (tisztelet a kivételnek) saját szakmáján belül a sárdobálás, a gyűlölködés és a kirekesztés hívévé válik. Holott a magyarságnak most igazán összefogásra és együttgondolkodásra lenne szüksége.  

Pártpolitikai kérdéssé nemzetpolitikát ilyen mértékben a rendszerváltás óta nem silányított senki.

Elfeledkezhetünk-e a magyarság szerves részét képező több millió határon túli magyarról a Kárpát-medencében? Természetesen nem! Sem kulturális, sem politikai, sem gazdasági értelemben, mivel ez egyenlő lenne az önpusztítással!

Létezhet-e megoldás? Igen, a Nemzedékek Műhelye kínál egy valóban létező, kompromisszumképes és senkit ki nem rekesztő utat: ez a kétkamarás parlamenti rendszer. Természetesen a határon túli magyarság nem rendelkezne választójoggal az alsóházat érintő politikai választások esetében. A pártérdekeket mellőző felsőházban kapnának képviseleti lehetőséget a határon kívül élő magyarok, amihez még állampolgárságra sincs szükség (ne feledjük el, hogy Szlovákiában és Ukrajnában a második állampolgárság felvétele súlyos következményekkel jár, akármennyire is könnyű a kormány embereinek Budapestről hősködni).

 Miért nem kell választójog vagy állampolgárság? Miért nem jelent plusz költséget a felsőház létrehozása? A válasz egyszerű, mert oda csak a reprezentatív szervezetek képviselői kerülnek be, ehhez viszont nincs szükség költséges választásokra. A reprezentativitás azt is jelenti, hogy a felsőházban helyet foglaló csoportok képviselői fizetést sem kapnak az államtól, hiszen azt saját szervezeteik biztosítják.

Kik is tarthatnának igényt reprezentativitás alapján felsőházi helyre?  Többek között a munkavállalói- és munkaadói érdekképviseleti szervek, az egyházak, a magyarországi kisebbségek és természetesen a határon túli magyarság képviselői. A NeM ezért kéri a határon túli magyarságot, hogy ostoba pártpolitikai játékba ne menjenek bele, helyette kérjék a mindenkori magyar kormánytól a kétkamarás parlamenti rendszer létrehozását, ahol a felsőházban a delegálási joggal rendelkező szervezetek csak olyan embert küldhetnek, aki nem tagja egyetlen pártnak, sem határon innen, sem határon túl.