Hosszú idő után jártam ismét az Ország házában.
Gyermekfejjel lenyűgözött az épület monumentalitása, szépsége. Kívül és belül egyaránt.
A mostani látogatásnál is ugyanezt éreztem. Megérintett a belső terek
mérete, díszítettsége, szerkezete. Felemelő érzés volt a hatalmas
épületben sétálni. Eszembe jutott, hogy ez a hatalmasság milyen jól
szimbolizálja az egész magyarságot. Milyen kicsiny ország vagyunk, de
milyen hatalmas nemzet; szerte a Földön oly sokan. Jól esett arra
gondolni, hogy milyen sokat adtunk már eddig is a világnak. Milyen jól
is szimbolizálja ez az épület szellemi és egyéb nagyságunkat. Mennyi
olyan ember, dolog, tett van, akikre, amelyekre méltán lehetünk büszkék.
Aztán a Szent Korona előtt állva eszembe jutott az is, hogy ezen
ereklye egymagában szimbolizálja, jeleníti meg ezt a nemzetet. Ott a
Parlament kupolája alatt, az őröktől és a biztonsági üvegtől védve
erősnek, de mégis törékenynek tűnt.
Mint minden egyszeri és megismételhetetlen dolog. Mint minden polgára ennek az országnak. Mint minden egyes ember.
Gyengesége maga az erőssége is egyben. Egyedi.
A kupola, mint egy védőernyő borult rá. Biztos távolságból, védőn
óvta, figyelte ezt az egyedi jelenséget. A hely szelleme – mely áthatja
az egész épületet – talán ott érezhető a legjobban.
Nekem ez a kupola, alatta a Szent Koronával jeleníti meg azt az
összefogást, amire ennek az országnak, nemzetnek mindig, minden időben
szüksége volt – és van jelenleg is. Megjeleníti a befogadást, minden jó
szándékkal rendelkező ember felé. A kirekesztés mentességét, a békés,
elfogadó nyugalmat. Azt a biztonságot, ahol tudja mindenki a dolgát. Tud
és akar is tenni a másikért és magáért is. Együtt. Egy olyan védőernyő,
kupola alatt, amely példával mutatja a jó irányt, de nem nehezedik az
alatta lévőkre. Nem is nehezedhet rá, hiszen egy azokkal. Tartóoszlopok
nélkül nem áll a kupola. De a kupola védelme nélkül elpusztulnak,
erodálódnak az oszlopok is.
Egymásra vannak, vagyunk utalva. Egyik sincs, és nem létezhet hosszú távon a másik nélkül.
Egy olyan ernyőt kell létrehozni, amely a tenni akaró embereket
összefogja, velük együtt és értük létezik. Csak így lehet előrehaladni.
Az Országház megteremti erre a helyet. Az épületben tevékenykedőket
ennek szelleme kell, hogy átjárja. Mindennap, amikor oda belép bárki,
meg kell hajolnia azok előtt, akik miatt ott tevékenykedik. Nem
megalázkodni. Meghajolni, és emelt fővel, büszkén, elhivatottsággal
tenni azt, ami a dolga.
Mindenkinek.
