Pártalapítási játszadozás
Kezdhetném most gondolataim közzétételét okos idézetekkel vagy mondásokkal, mint „nincs új a Nap alatt” vagy „sok hűhó semmiért”, sőt kívülállóként még viccesen társasjátéknak is nevezhetném mindazt, ami e témában régiónkban történik. Csakhogy nem vagyok igazán kívülálló, s azt is tudom, a mi bőrünkre megy ki a vásár.
Mindazok, akik már sokra emlékezünk (de öregek még nem vagyunk), tudjuk, az ún. bársonyos forradalom a VPN-nel (fiatalabbak kedvéért: Verejnosť proti násiliu, vagyis magyarul NYEE – Nyilvánosság az Erőszak Ellen) kezdődött el, legalábbis ott tömörültek mindazok, akik tenni is akartak valamit a változásért. Majd megindult az elítélt egypártrendszer ellenakciójaként a különböző pártok alapítása, ami dicséretes volt s elvezetett a demokratikus több párt rendszeréhez s a valódi választás lehetőségéhez. Megalakult előbb – hogy csak a magyar vonalat kövessük – az FMK, majd az Együttélés, végül az MKDM (sőt pár évre rá a Magyar Néppárt is). S bár mindez bizony nem is a népakarat – a demokrácia – megnyilvánulása volt, talán inkább politikai/személyi érdekek játszottak benne szerepet, azért a közakarat (egységben az erő!) végül mégis győzött, s közös képviseltként létre jött az MKP (1998). A többi kárászéletű pártocskával hadd ne foglalkozzunk.
(Csak zárójelesen jegyzem meg, a NYEE és FMK 1990. januári közös nyilatkozatában még ilyen pozitív dolgokat is megfogalmazott: „A nemzethez való tartozás alapvető, emberi jog. A nemzeteket, nemzeti kissebségeket és etnikumokat kollektív jogok illetik meg. Ezekből a kollektív jogokból következnek az individuális jogok valamennyi egyén számára.” Mily kár, hogy ezek a gondolatok mindmáig nem valósultak meg, sőt!)
Az utóbbi évek, hónapok eseményeire már mindenki emlékezik. Előbb a Most-Híd létrejötte (nem hinném, hogy a választók akaratából, ezt az utólagos eredményei sem tudják elfeledtetni), majd most az „új MKDM” Magyar Kereszténydemokrata Szövetség címen próbál zászlót bontani. Farkas Iván mondja egy interjúban: „Mert ami Szlovákiában természetes a szlovákok számára, vagyis a politikai pluralizmus, nem biztos, hogy megfelel az ország lakosságának mintegy 8,5 százalékát kitevő szlovákiai magyaroknak.” Teljesen egyet tudok érteni vele. Hiszen a fentiekben vázolt folyamatnak megvannak a tanulságai! S mégis éppen ennek az ellenkezőjét cselekedjük? Magunk alatt vágjuk a fát? Egy párton belül is lehetnek különböző platformok, nézetek, nem kell ahhoz külön párt (hacsak valaki nem akar minden áron elnök lenni). Nem tudom, mik a mozgatórúgói az új párt alapítóinak, kik vagy mik mozognak a háttérben, ezt innen messziről nem látni. Egy azonban biztos: nem a felvidéki magyarság érdeke. (Érdemes újraolvasni Duka Zólyomi Árpád cikkét – Felvidék.ma, október 28.) Mert annak egy olyan egységes és erős képviseletet kellene biztosítania, amely keresztül is tudja vinni érdekeinket, meg tudja valósítani elképzeléseinket (s itt még csak nem is a „minimumra” gondolok, hanem annál sokkal többre). Sajnos ezt még az egységes MKP sem tudta megtenni kormányzati tényezőként sem. S az érdekérvényesítést másképp, mint egyesített erőkkel már csak számunk miatt sem tudjuk megvalósítani. Maga Bugár Béla az „Együtt egymásért - 10 éves a Magyar Koalíció Pártja” kiadványban „Egy magasabb cél érdekében” című cikkében még így fogalmazott: „Az elődpártok mindegyike feladott valamit egy magasabb cél érdekében, ami nem más, mint egységesen, erőteljesebben és hatékonyabban képviselni a választóink érdekeit – mert mi értük vagyunk.” Mily kár, hogy saját szavaival sem tudott azonosulni…
Mindazok kapcsán, amit a fentiekben felidéztem azonban egy másik gondolat is foglalkoztat hónapok óta: miután a határon túli magyarságnak megadatott a mód aktívan belekapcsolódni a magyarországi történésekbe (állampolgárság), fennáll a kérdés hogyan és miért? S itt nem főleg a felvidéki magyarságra gondolok, hiszen annak lehetőségeit az „ellentörvény” erősen korlátozza, hanem elsődlegesen az erdélyiekre, hiszen ők vannak számban is sokkal többen (hál´Istennek). De ha mondjuk, én határon kívül rekedt magyar állampolgár lennék, akkor igenis elgondolkodnék azon, kire szavazzak majd Magyarországon, s miért éppen őrá? Köztudott – bár nyíltan meg nem vallott – cél volt, hogy azok, akik felvették a magyar állampolgárságot, majd arra szavaznak, akinek köszönhetik, tehát a FIDESZ-re (bár a Felvidéken sok köszönet nem volt benne). De miért éppen őrá? Kiáll a FIDESZ a felvidéki magyarság érdekeinek védelme mellett? Gondol majd ránk is, mikor újabb és újabb törvényeit fogadtatja el? Tehet végképp valamit értünk anélkül, hogy Szlovákia belügyeibe avatkozna? Attól tartok, érdemben nem sokat, lesznek ennél fontosabb teendői is. S most nem akarom a nemzetstratégiájukat értékelni, az hosszabb elmélkedés tárgya lehetne. De Duray Miklós „intelmét” érdemes lenne megszívlelni: „Nemzetpolitikát csak a politikai pártok közötti egyeztetéssel, a kompromisszumokra, tehát az együtt haladásra való törekvéssel szabad és kell megfogalmazni. Az erre irányuló szándék nélkül nincs esély a nemzetpolitika megvalósítására. Vagy pedig a kormány által képviselt nemzetpolitika pártpolitikává süllyed.” Attól tartok, a FIDESZ-é jelenleg az.
Jön Bajnai! Ezzel voltak tele az újságok október 23-a után. Nem párttal (bár beleillik a cikkünk címébe foglaltaknak az Együtt 2014 is), hanem a szinte mindenkinek felkínált összefogással („Reménykedő baloldaliak, csalódott jobboldaliak, politikailag elárvult szabadelvűek és hatni akaró zöldek összefogását kell megteremtenünk. És azokét is, akik nem tudnak, vagy nem akarnak maguknak pártot választani.”). Ez lenne hát a megoldás nekünk is? Majd erre szavazunk (már aki szavaz)? Nemigen hiszem. S a többi magyarországi párttal hadd ne foglalkozzak.
Akkor hát hol a megoldás? Nem állítom, hogy tudom. De felmerült az elmúlt hónapok beszélgetéseiben a gondolat: olyan pártra lenne szükségünk, amelyik kimondottan a határon túli magyar érdekeket hajlandó felvállalni, azokért kész küzdeni. S ennek a pártnak Magyarországon kellene alakulnia, ott lakó magyar állampolgárok jóvoltából. S egyértelműen nem a FIDESZ ellenében, hanem azzal karöltve, együttműködve tudna 2014 után talán méltó módon és aktívan működni mindazok érdekében, akik az ország határain kívül rekedtek, illetve ott tudják elképzelni jövőjüket is, csak emberibb, méltóbb, egyenlőbb körülmények közt. A nagy kérdés csak az, találtatnak-e a „reménykedő baloldaliak, csalódott jobboldaliak, politikailag elárvult szabadelvűek és hatni akaró zöldek” közt olyanok, akik egy ilyen zászló alá fel tudnának és akarnának sorakozni csak azért, hogy a határon túliaknak legyen kire szavazni. Mert abban a hitben nem ringatom magam, hogy akár a FIDESZ, akár az MSZP, akár a JOBBIK törzsválasztóit elcsábítjuk – nincs is rá szükségünk. A másik fontos kérdés: lesz-e, aki egy ilyen párt élére állna, olyan karizmatikus magyarországi egyéniség, aki még eddig nem vállalta fel valamelyik másik, meglévő párt programját, s aki szívvel-lélekkel ki tud állni a magyar nemzet országhatáron kívüli részei mellett. S akinek egyben számolnia kell azzal, hogy a meglévő pártok nemigen fogják támogatni. De a lakosság egy része talán igen. Vannak-e rejtett tartalékaink?
Azzal kezdtem: játszadozás. Eljátszadoztam tehát magam is azzal a gondolattal, amely – bevallom – nem saját fejemből pattant ki. De azt hiszem, érdemes rá időt szentelni. S ha a fentiek netán egy együttgondolkodást indítanának el, annak csak örülni tudnék. S ha szülőföldünkön netán megváltozik a törvény (amit már annyian ígértek), akkor biztosan lesznek a Felvidéken is támogatói.
2012. november 5. Flórián László
Kezdhetném most gondolataim közzétételét okos idézetekkel vagy mondásokkal, mint „nincs új a Nap alatt” vagy „sok hűhó semmiért”, sőt kívülállóként még viccesen társasjátéknak is nevezhetném mindazt, ami e témában régiónkban történik. Csakhogy nem vagyok igazán kívülálló, s azt is tudom, a mi bőrünkre megy ki a vásár.
Mindazok, akik már sokra emlékezünk (de öregek még nem vagyunk), tudjuk, az ún. bársonyos forradalom a VPN-nel (fiatalabbak kedvéért: Verejnosť proti násiliu, vagyis magyarul NYEE – Nyilvánosság az Erőszak Ellen) kezdődött el, legalábbis ott tömörültek mindazok, akik tenni is akartak valamit a változásért. Majd megindult az elítélt egypártrendszer ellenakciójaként a különböző pártok alapítása, ami dicséretes volt s elvezetett a demokratikus több párt rendszeréhez s a valódi választás lehetőségéhez. Megalakult előbb – hogy csak a magyar vonalat kövessük – az FMK, majd az Együttélés, végül az MKDM (sőt pár évre rá a Magyar Néppárt is). S bár mindez bizony nem is a népakarat – a demokrácia – megnyilvánulása volt, talán inkább politikai/személyi érdekek játszottak benne szerepet, azért a közakarat (egységben az erő!) végül mégis győzött, s közös képviseltként létre jött az MKP (1998). A többi kárászéletű pártocskával hadd ne foglalkozzunk.
(Csak zárójelesen jegyzem meg, a NYEE és FMK 1990. januári közös nyilatkozatában még ilyen pozitív dolgokat is megfogalmazott: „A nemzethez való tartozás alapvető, emberi jog. A nemzeteket, nemzeti kissebségeket és etnikumokat kollektív jogok illetik meg. Ezekből a kollektív jogokból következnek az individuális jogok valamennyi egyén számára.” Mily kár, hogy ezek a gondolatok mindmáig nem valósultak meg, sőt!)
Az utóbbi évek, hónapok eseményeire már mindenki emlékezik. Előbb a Most-Híd létrejötte (nem hinném, hogy a választók akaratából, ezt az utólagos eredményei sem tudják elfeledtetni), majd most az „új MKDM” Magyar Kereszténydemokrata Szövetség címen próbál zászlót bontani. Farkas Iván mondja egy interjúban: „Mert ami Szlovákiában természetes a szlovákok számára, vagyis a politikai pluralizmus, nem biztos, hogy megfelel az ország lakosságának mintegy 8,5 százalékát kitevő szlovákiai magyaroknak.” Teljesen egyet tudok érteni vele. Hiszen a fentiekben vázolt folyamatnak megvannak a tanulságai! S mégis éppen ennek az ellenkezőjét cselekedjük? Magunk alatt vágjuk a fát? Egy párton belül is lehetnek különböző platformok, nézetek, nem kell ahhoz külön párt (hacsak valaki nem akar minden áron elnök lenni). Nem tudom, mik a mozgatórúgói az új párt alapítóinak, kik vagy mik mozognak a háttérben, ezt innen messziről nem látni. Egy azonban biztos: nem a felvidéki magyarság érdeke. (Érdemes újraolvasni Duka Zólyomi Árpád cikkét – Felvidék.ma, október 28.) Mert annak egy olyan egységes és erős képviseletet kellene biztosítania, amely keresztül is tudja vinni érdekeinket, meg tudja valósítani elképzeléseinket (s itt még csak nem is a „minimumra” gondolok, hanem annál sokkal többre). Sajnos ezt még az egységes MKP sem tudta megtenni kormányzati tényezőként sem. S az érdekérvényesítést másképp, mint egyesített erőkkel már csak számunk miatt sem tudjuk megvalósítani. Maga Bugár Béla az „Együtt egymásért - 10 éves a Magyar Koalíció Pártja” kiadványban „Egy magasabb cél érdekében” című cikkében még így fogalmazott: „Az elődpártok mindegyike feladott valamit egy magasabb cél érdekében, ami nem más, mint egységesen, erőteljesebben és hatékonyabban képviselni a választóink érdekeit – mert mi értük vagyunk.” Mily kár, hogy saját szavaival sem tudott azonosulni…
Mindazok kapcsán, amit a fentiekben felidéztem azonban egy másik gondolat is foglalkoztat hónapok óta: miután a határon túli magyarságnak megadatott a mód aktívan belekapcsolódni a magyarországi történésekbe (állampolgárság), fennáll a kérdés hogyan és miért? S itt nem főleg a felvidéki magyarságra gondolok, hiszen annak lehetőségeit az „ellentörvény” erősen korlátozza, hanem elsődlegesen az erdélyiekre, hiszen ők vannak számban is sokkal többen (hál´Istennek). De ha mondjuk, én határon kívül rekedt magyar állampolgár lennék, akkor igenis elgondolkodnék azon, kire szavazzak majd Magyarországon, s miért éppen őrá? Köztudott – bár nyíltan meg nem vallott – cél volt, hogy azok, akik felvették a magyar állampolgárságot, majd arra szavaznak, akinek köszönhetik, tehát a FIDESZ-re (bár a Felvidéken sok köszönet nem volt benne). De miért éppen őrá? Kiáll a FIDESZ a felvidéki magyarság érdekeinek védelme mellett? Gondol majd ránk is, mikor újabb és újabb törvényeit fogadtatja el? Tehet végképp valamit értünk anélkül, hogy Szlovákia belügyeibe avatkozna? Attól tartok, érdemben nem sokat, lesznek ennél fontosabb teendői is. S most nem akarom a nemzetstratégiájukat értékelni, az hosszabb elmélkedés tárgya lehetne. De Duray Miklós „intelmét” érdemes lenne megszívlelni: „Nemzetpolitikát csak a politikai pártok közötti egyeztetéssel, a kompromisszumokra, tehát az együtt haladásra való törekvéssel szabad és kell megfogalmazni. Az erre irányuló szándék nélkül nincs esély a nemzetpolitika megvalósítására. Vagy pedig a kormány által képviselt nemzetpolitika pártpolitikává süllyed.” Attól tartok, a FIDESZ-é jelenleg az.
Jön Bajnai! Ezzel voltak tele az újságok október 23-a után. Nem párttal (bár beleillik a cikkünk címébe foglaltaknak az Együtt 2014 is), hanem a szinte mindenkinek felkínált összefogással („Reménykedő baloldaliak, csalódott jobboldaliak, politikailag elárvult szabadelvűek és hatni akaró zöldek összefogását kell megteremtenünk. És azokét is, akik nem tudnak, vagy nem akarnak maguknak pártot választani.”). Ez lenne hát a megoldás nekünk is? Majd erre szavazunk (már aki szavaz)? Nemigen hiszem. S a többi magyarországi párttal hadd ne foglalkozzak.
Akkor hát hol a megoldás? Nem állítom, hogy tudom. De felmerült az elmúlt hónapok beszélgetéseiben a gondolat: olyan pártra lenne szükségünk, amelyik kimondottan a határon túli magyar érdekeket hajlandó felvállalni, azokért kész küzdeni. S ennek a pártnak Magyarországon kellene alakulnia, ott lakó magyar állampolgárok jóvoltából. S egyértelműen nem a FIDESZ ellenében, hanem azzal karöltve, együttműködve tudna 2014 után talán méltó módon és aktívan működni mindazok érdekében, akik az ország határain kívül rekedtek, illetve ott tudják elképzelni jövőjüket is, csak emberibb, méltóbb, egyenlőbb körülmények közt. A nagy kérdés csak az, találtatnak-e a „reménykedő baloldaliak, csalódott jobboldaliak, politikailag elárvult szabadelvűek és hatni akaró zöldek” közt olyanok, akik egy ilyen zászló alá fel tudnának és akarnának sorakozni csak azért, hogy a határon túliaknak legyen kire szavazni. Mert abban a hitben nem ringatom magam, hogy akár a FIDESZ, akár az MSZP, akár a JOBBIK törzsválasztóit elcsábítjuk – nincs is rá szükségünk. A másik fontos kérdés: lesz-e, aki egy ilyen párt élére állna, olyan karizmatikus magyarországi egyéniség, aki még eddig nem vállalta fel valamelyik másik, meglévő párt programját, s aki szívvel-lélekkel ki tud állni a magyar nemzet országhatáron kívüli részei mellett. S akinek egyben számolnia kell azzal, hogy a meglévő pártok nemigen fogják támogatni. De a lakosság egy része talán igen. Vannak-e rejtett tartalékaink?
Azzal kezdtem: játszadozás. Eljátszadoztam tehát magam is azzal a gondolattal, amely – bevallom – nem saját fejemből pattant ki. De azt hiszem, érdemes rá időt szentelni. S ha a fentiek netán egy együttgondolkodást indítanának el, annak csak örülni tudnék. S ha szülőföldünkön netán megváltozik a törvény (amit már annyian ígértek), akkor biztosan lesznek a Felvidéken is támogatói.
2012. november 5. Flórián László
