2013. november 10., vasárnap

Hazug-e Heller Ágnes?


Hatalmas felháborodást és vitát gerjesztett bizonyos politikai körökben a filozófusnő elemzése Magyarországról. A konzervatív ál-keresztény oldal dühét több állítás is felkorbácsolta. Az egyik ilyen a hungaricum-elemzés volt, amely kifejtette, hogy nincs még egy olyan ország a földön, amelynek élén a három legmagasabb közméltóság három fiatalkori „jóbarát” lenne.

Hazudott-e Heller Ágnes ezen állításával? A válasz egyértelműen: nem! Sőt, tovább kell vinnünk gondolatait, hiszen nem csak a törvényhozó és a végrehajtó hatalom csúcsán áll egy-egy „jóbarát”, hanem a harmadik hatalmi ág (igazságszolgáltatás) élén szintén egy fiatalkori bajtárs feleségét találjuk.

A demokráciánkat rémületben tartó politikai horror itt azonban nem áll meg!

Miért is nem?

Azért, mert a politikai polip szép lassan mindent magával ragad. Tudja Ön, hogy például a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki székében szintén pártpolitikusok ülnek, még ha a tudomány és a sport területén bizonyítottak is? (Apropó sport, hová jut szakmai szempontok alapján az az ország. ahol még az országos szintű sportegyesületek és meghatározó klubok élén is politikusok vannak.) Tudja Ön, hogy a demokratikus intézményrendszerünket oltalmazó alkotmánybíróság, lassan de biztosan átpolitizálódott és lassan többségbe kerülnek a pártpolitikusok?

Heller Ágnesnek a tünetek leírásában tökéletesen igaza van, viszont ennél nem megy tovább, és nem tud gyógyírt kínálni. Azt legjobb esetben is csak a politika beteg testén történő kuruzslásnak minősíthetjük, ha azt ajánlja, hogy a bal-liberális oldal erőiben keressük a gyógyszert.

Létezik-e megoldás? Igen, és ez nem más, mint a sokszereplős demokrácia modell, amelyben a fékek és egyensúlyok rendszerének köszönhetően a szakmaiság és a lokális érdekek képviselete vissza tudja szorítani a pártpolitikát a saját medrébe. Mindehhez azonban komoly intézményi reform szükséges, amelyet elsősorban az „írástudóknak” kellene kívánni és képviselni.  

 
P.S.: Tisztelt konzervatívok és ál-keresztények! Egyvalamit el ne felejtsenek: Heller Ágnes igazolványában szintén szerepel a magyar jelző, ezért pontosan ugyanannyi joga van elmondani a véleményét Magyarországról, mint Önöknek!!!