Meghívó

MEGHÍVÓ

a Nemzedékek Műhelye Párt (NeM Párt)

Sajtótájékoztatójára

Helyszín:

Promenád Café (Budapest, II. ker. Lövőház u. 2-6. Mamut 2 Földszint)

Időpont:

2013. október 11. 9.30

Információ:

http://nemzedekekmuhelye.blogspot.hu/

nemzedekekmuhelye@gmail.com

A sajtótájékoztató témája:

A „Vezessük vissza politikusainkat a munka világába” – mentori program bemutatása

A NeM Párt - készülve a 2014-es választásokra - azon képviselőket, akik a választások idejére betöltik vagy betöltötték harmadik ciklusukat is a parlamentben, egy mentori programba kívánja bevonni. A program célja, hogy a valóságtól elszakadt, elefántcsont-toronyból irányító képviselőket visszasegítse a realitás és a munka világába.

Az elmúlt 23 év során a munka és közszféra világával kapcsolatban meghozott törvények egyre inkább azt bizonyítják, hogy a képviselők túlnyomó része nincsen tisztában a munkavállalók mentális és fizikai terhelhetőségével és életkörülményeivel. A program keretében mentorok segítségével egy 40 órás munkarendben újra-szocializáljuk képviselőinket. Ha ugyanis munka-alapú Magyarországról beszélünk, tarthatunk attól, hogy a túlzottan hosszú ideje valódi munkahelyzetekkel nem találkozó, a politika világába temetkezett képviselők nem érzik át döntéseik súlyát.

A jelenlegi magyar politikai elit kiválasztódása is olyan szisztéma alapján történik, amelynek köszönhetően leendő képviselőink nem találkoznak a munka és a közszféra valódi világával. A másik végleten álló multifunkcionális politikusainknak is nehéz elhinni, hogy egyszerre 5-6 szerepben is képesek helytállni (parlamenti képviselők, kórházigazgatók, polgármesterek, sportegyesületi elnökök, megyei közgyűlési tagok, önkormányzati képviselők, ügyvédi irodák és egyéb vállalkozások működtetői egy személyben).

A NeM politikai programja az alábbi módon módosítja a képviselői szerepvállalást:

Politikai szerepvállalás időkorlátai: Max. 3 ciklus erejéig, azaz 12 évig lehet valaki kormánytag (miniszter, állam- és helyettes államtitkár), országgyűlési képviselő, alkotmánybíró, köztársasági elnök – ez utóbbi státuszban 10 év a maximalizált időtartam).

Visszahívhatóság: Országgyűlési és önkormányzati képviselők, polgármesterek visszahívhatósága két szempont alapján történjen: választási programmal ellentétes cselekedet vagy döntés, meghatározott számú távollét az ülésekről (függetlenül attól, hogy előre bejelentett és igazolt-e vagy sem).

Személyi összeférhetetlenség: országgyűlési képviselő ne lehessen se kormánytag, se polgármester, se önkormányzati képviselő, mivel a demokratikus politikai berendezkedés a hatalom megosztásának elvén alapszik.

Az országgyűlési képviselői összeférhetetlenség foglalja magába az álláshalmozás teljes megszüntetését, tehát az országgyűlési képviselő kizárólag képviselői munkájáért kaphat anyagi juttatást.

Mentelmi jog intézményének felülvizsgálata a további visszaélések elkerülése érdekében.

A sajtótájékoztató keretében a mentori programot pártállástól függetlenül az érintett képviselőknek e-mailen eljuttatjuk.

A sajtótájékoztató résztvevői:

Dr. Varga Norbert (egyetemi oktató, a NeM elnöke)

Dr. Varga Szabolcs (egyetemi oktató, a NeM alelnöke)

Dr. Berki Imre (egyetemi oktató, a NeM titkára)

A mentori program koordinátorai:

László Zoltán (szakszervezeti tisztségviselő)

Nagy János (gazdálkodó)

Néhány mondatat a NeM-ről:

2012 januárjában egyetemi oktatók, kutatók, hallgatók, volt polgári körösök és regionális szintű szakszervezeti vezetők készítettek egy alternatív megoldás-tervezetet Magyarország alkotmányos berendezkedését illetően, egy plurális demokrácia modellt. A program célja a politikai szféra túl-hatalmának korlátozása, a fékek és egyensúlyok rendszerének megvalósítása, és egy igazságosabb társadalmi tehervállalás megalkotása.

Ez a modell a jelenlegi politikai piac kínálati oldalán nem található meg, és nem mutatkozik fogadókészség a felvállalására. Különböző társadalmi szinteken és területeken folytattunk konzultációt a programról, ennek nyomán döntöttünk úgy, hogy a bíróságon bejegyeztetünk egy olyan pártot, amely de jure pártként, de facto antipártként aposztrofálja magát, és célja eljuttatni az emberekhez azt az üzenetet, hogy a demokráciának több fajtája is létezik, amelyek közül a jelenlegi struktúra csak az egyik, de nem a legjobb.

Üdvözlettel:

 A Nemzedékek Műhelye (NeM)

Nemzetközi Pető Intézet vs. stadionok építése

 

 A Nemzetközi Pető Intézet hírneve mindenhová elér.  Az intézmény arra hivatott, hogy egy egyedülálló konduktív pedagógiai rendszer segítségével a központi idegrendszeri károsodás következtében mozgássérült személyek helyreállításában közreműködjön. Rehabilitálja, integrálja a gyermekeket, esélyt adva egy élhetőbb életnek.

Kiváló, elhivatott szakemberek dolgoznak nap mint nap azért, hogy a családok, szülők és gyermekek számára reményt adjanak. A Pető Intézetnek, konduktorainak és munkatársainak köszönheti ma több ezer család Magyarországon és a világon, hogy gyermekeik élete teljes lehet.

Ám kormányunk számára ez mit sem ér. Az intézmény finanszírozási problémákkal küzd, és úgy tűnik, nincs, aki segítene számukra. A konduktorok elhagyják országunkat, hiszen máshol tárt karokkal, szakmai-anyagi megbecsüléssel várják szaktudásukat.

Orbán Viktorunk nem gátolja ezeket a folyamatokat. Inkább homokba dugja fejét, hiszen eldöntötte: stadionunk lesz és kész! Pedig a forrás meglenne, hogy megmentsék e híres intézetet, és ezzel együtt a családokat, még sem derogál neki a társadalomért e lépést megtenni, a pénzeket átcsoportosítani.

Hibáztatni, gúnyolódni persze lehet, ahogy a Fidesz is épp ezt teszi. Vizsgálódhatunk, hogy melyik kormány tette tönkre a Pető Intézetet. Addig is, amíg ezen megy a harc, az intézmény hamarosan bezárhatja kapuit. Ezáltal sok családon nem a remény, hanem a kétségbeesés lesz úrrá.

Egy demokráciában úgy tűnik, megtörténhet az, hogy a kormány szemet huny az elesettek, fogyatékkal élők, hátrányos helyzetűek felett és hagyja, hogy az amúgy is nehéz sorsuk még nehezebb legyen.

Orbán stadionépítési és hatalmi megalomániája jelenleg csak annyit mutat, hogy csődbe került a gondoskodás intézménye. Persze ötletelgetni, úgy csinálni, mintha érdekelné őket lehet, de ezzel nem jutunk el a megoldásig. Talán ha kevesebb erőfeszítést tenne az irányban, hogy az elv- és bajtársaknak hogyan és miből építse meg a sok szép stadiont, többre jutnánk az intézet megvédésében.

Nincs is baj, hogy sok pénzt áldozzunk a sport oltárán, de ha mérlegelni kell, hogy embereken segítsünk, avagy önös igényeiket elégítsük ki, akkor tudni kellene, merre dőljön a mérleg nyelve.

Kedves Kormányunk! Lehet, hogy ezt az országot nem ti kezdtétek el tönkretenni, de az biztos, hogy ti fejezitek be.  Ti azt szeretnétek, hogy a nép szavazzon rátok 2014-ben! Mi azt akarjuk, bizonyítsátok be, méltóak vagytok erre. Méghozzá úgy, hogy a társadalom minden tagját megbecsülitek, mindent értük és az országért tesztek.

Nem azért vagytok kormányon, hogy a saját kedvetekre, szórakozásotokra rendezzétek be az országot. Ha most engeditek, hogy a Pető Intézet csődbe menjen, azzal bebizonyítjátok, hogy magukra hagytok több ezer beteg, hátrányos családot és ezzel aláássátok a jóléti állam eszmeiségét, Magyarország becsületét. Ha a foci fontosabb, ezzel mindent elárultok……

Te még sohasem tévedtél? – Alföldi Róbert rendezéséről más szempontból

Egy valami tagadhatatlan: Alföldi Róbert Magyarország egyik legeredetibb rendezője. Az általa rendezett darabokat lehet „like”-olni vagy „don’t like”-olni. Ez történt az „István, a király” rockopera átértelmezésekor, és láthatjuk a rendező által kiváltott indulatokat mind pozitív, mind negatív irányban.

De itt meg kell állnunk egy pillanatra!!!

Ismét ketté van osztva az ország, a politikai elit meg dörzsöli a mancsát. A megosztottság számukra nagyon jó, hiszen szavazatot hoz nekik, kikiálthatják magukat az egyik vagy a másik oldal őrzőjének és hergelhetik az országot. Erre azonban nincsen semmi szükség! A két oldal tüntetőinek meg kell állniuk egy pillanatra és a következő tényre kell figyelniük: a gyilkos indulattal felvértezett szekértáborok az emberek pusztulását okozzák.

Mi az orvosság? Meg kell tanulnunk elvetni a pártok által uralt rendszert és meg kell tanulnunk működtetni egy sokszereplős demokráciát, ahol az egyik és a másik véleménynek is helye van. Mindkét tábor tüntetőinek el kell fogadniuk, hogy személyi igazolványukban ugyanaz található: MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR, függetlenül attól, hogy „like”-olt vagy „don’t like”-olt.

Tisztelt ellen és mellett tüntető, biztos, hogy Te még sohasem tévedtél?

Magyarország az ígéretek hazája

Amikor új politikai párt került hatalomra, ígéretek csokrát kaptuk köszönetként. Azt gondoltuk, eljön a Kánaán és a rendszerváltozás utáni Magyarországon megszűnik a válság, csökkenni fog a munkanélküliek száma, a devizahitelesek végre esélyt kapnak az újrakezdéshez és fizetésemelés várható mindenütt. Ám rövid időn belül kiderült, hogy a kerítés nincs és is nem lesz kolbászból, hogy a demokrácia és a többpártrendszer mit sem ér, és bármit is akarsz, itt az lesz, amit mások akarnak.

Nézzük, hol tartunk most:

1. A választások után megkezdődött a nagy tisztogatás, a régi emberek ki- illetve az újak beiktatása. Pár hónap alatt az ország szinte narancsszínben pompázott. Nem számított, hogy egyes intézményekben valami jól működött, vagy valaki épp sokat tett. Ha valaki nem ugyanazon ideológiai párthoz tartozott, távozni kényszerült. Az ország irányítása így szép lassan demokratikus elven működő többpártrendszerből diktatórikus egypárt-rendszerbe fordult át.

2. Az évek alatt az Alkotmány módosítása mindazon demokratikus elvek meggyalázását, semmibevételét jelentette, amelyért évszázadokon keresztül harcolt hazánk. A szólásszabadság korlátozása, a médiatörvény megreformálása pedig csak tovább rontott ezeken a folyamatokon.

3. A magánnyugdíjak államosítása, nem csak a magánnyugdíj-intézmények felszámolását, de az emberek pénzének eltulajdonítását is jelentette. Aki mégis valamelyik magánnyugdíjpénztár tagja maradt, elveszíti a jogosultságát az állami nyugdíjra, járulékot azonban változatlanul fizetnie kell. Ez lényegében az emberi szabadság ellehetetlenítése. Rákényszeríteni az állampolgárokat arra, hogy spórolt pénzüket átadják, ki tudja, milyen gazdasági okokra hivatkozva... Majd kárpótlásként a töredékét kapták vissza... Mi ez, hanem az emberek kizsákmányolása? Persze nem baj, mert az államadósságot csökkenteni tudták az ellopott pénzből.

4. Diákok röghöz kötése, avagy hogyan akadályozzuk meg ifjú adófizetőink kivándorlását. Az Európai Unióhoz való csatlakozás hozzájárult ahhoz, hogy a tanulni vágyó fiatalok partner-egyetemeken tanulhassanak, így próbáljanak szerencsét. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítás szerint az államilag támogatott diplomát megszerzőknek a végzés utáni 20 év alatt kell annyi időt Magyarországon dolgozniuk, amennyi a tanulmányaik ideje volt. Ez a tanulmányok jellegétől függően 3-6 évet jelent. Ha megszegik, fizetnek. Akad, akit a kalandvágy, van, akit tapasztalatszerzés hajt külföldi munkára, egyetemekre. Ám előfordul az is, hogy a fiatal jobb lehetőséget talál magának kinn, jobb fizetés, egzisztencia… stb. Miért jönne haza? Nem a fiatalok hibája, hogy a jobb megélhetés reményében elhagyják szülőhazájukat, országunk baja, hogy engedi. Több ezer ember hagyja el Magyarországot, mert valami nem működik itt jól.

5. A munkanélküliek helyzete mit sem változott, de ez sem okoz problémát, hiszen vezetőink szerint 47.000 forintból mindenki meg tud élni. Nem számít, hogy a közmunka programok tovább mélyítik a szakadékot a társadalmi rétegek között. Az sem baj, hogy a családok éhen halnak emiatt. Hiszen mindenre van magyarázat, ígéret. Csak várjuk ki!

6. Hiába a tisztességes, napi 8-12 óra munka. Mit ér a több műszak, több munka? Az adók nőnek, a fizetések csökkenek. A béremelés a közép és alsó rétegeket nem érinti. A szociális szféra haldoklik. Lassan már nincs, aki gondoskodjon a szegényekről, idősekről. A hajléktalanokat inkább kitiltanák, mint segítenének rajtuk. A tartósan beteg, súlyosan fogyatékos személyektől mind a pénzbeli, mind a természetbeni támogatásokat megvonják, lecsökkentik. A legtöbb speciális iskolát, intézményt megszüntetik, ellehetetlenítik. A családok pedig magukra maradnak a nehézségekkel.

7. A tervezett pedagógus béremelések csak tervek maradtak. Az ígéret csak ígéret maradt. Az ugyanis nem béremelés, ha a fizetésekkel együtt nő a kötelező óraszám és hosszabb lesz a munkaidő. Akkor csupán arról van szó, hogy a többletmunkáért is jár fizetés. Ám nem kell csüggedni, mert cserébe új közoktatási terv született. A munkaidő megnőtt, a plusz juttatások megszűntek, egyes tanárok fizetése még csökkent is. A gyerekek már 6 évesen megtanulják milyen a 8 órás műszak és azt is megtapasztalják, milyen az, ha már a véleményükre, igényükre sem figyelnek.

8. Épül a sok szép stadion, virágzik a futball. Erre milliárdos források állnak rendelkezésre. A devizahitelesek meg csak megértik, hogy - bár lakásuk elveszik - ahogy kormányfőnk mondaná: „Lesz sok erkölcsös, sportos ifjú.” Ez ugyanis a jövő szempontjából megnyugtató.

Ám ha nem nézzük e kis hibákat, azt kell mondanunk, hogy büszkék lehetünk kormányunk munkájára. Bár nem tőrödnek a társadalmi problémákkal, mégiscsak elérték azt, amit akartak. Igazi hungarikumokkal gazdagodott hazánk. Megszületettek Nemzeti Dohányboltjaink, jó, hát pár ezer korábbi tulajdonos kárára. Lassan már Nemzeti Kaszinónk is lesz, lehet hol pénzt költeni. Az államosítás sorával jobbnál jobb intézmények kerültek kormányunk ellenőrzése, irányítása alá.

Most, hogy pár hónap múlva újra választások lesznek, el kellene gondolkodnunk, hogy vajon jó helyen állunk-e, helyes irányba haladunk-e. Mérlegelnünk kell, hogy a sok kis morzsa, ami elénk lett hintve a sok változásról, vagy épp arról, hogy megcsináltak mindent, amit ígértek, vajon tényleg úgy van-e.

Egy biztos, a jövő a mi kezünkben van!

 

 

 

Logikai tévedés és stigmatizálás

A Magyar Nemzet polgári napilap augusztus 16-i számában „Összmagyar Mária-ünnep az Őrvidéken” címmel jelent meg egy beszámoló a Kozma Imre atya (Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke) által celebrált ünnepi miséről. A cikk helyesen adja vissza a szerzetes pap „szentbeszédében” felvázolt gondolatokat, amelyek azonban komoly logikai bukfenceket tartalmaztak. Minden tiszteletem ellenére jeleznem kell ezt Kozma atya felé, és bízom benne, amennyiben visszahallgatja gondolatait, saját maga is egyetért velem. A beszéd a legjobb indulattal is szakpolitikai jellegűnek és nem teológiai megfontoltságúnak nevezhető.

Miért is? Mert beszédében azt az álláspontot képviselte, hogy mi magyarok mindig jól döntöttünk. A történelmünket áttekintve ez a kijelentés a valóságtól elég távol van. Főleg abban a tekintetben, hogy Kozma atya a lisszaboni szerződés éles kritikáját fogalmazta meg, és kitért a magyarok „hitért” folytatott küzdelmére. Itt kell megállnunk egy pillanatra! Hogyan is van az a mondat, hogy mi mindig jól döntöttünk? Hiszen a magyar országgyűlés szavazta meg – a Fidesz képviselői is – legelsőként az EU országai közül a lisszaboni szerződést. A mi képviselőinknek elég volt a több száz oldalas angol nyelű jogi szöveg értelmezésére pár óra és máris nyomták az igen gombot. A jelenlegi kormány azon szerződés ellen akar harcolni, amit kritikátlanul és meggondolatlanul megszavazott.

Egy irgalmas rendi szerzetes olyan súlyos általánosításba sem bocsátkozhat, miszerint Európa mostani vezetői „ideológiai vasfüggönyt” bocsátottak le ránk. Biztos benne Kozma atya, hogy minden európai vezetőt ismer annyira, hogy ilyen kijelentést megfogalmazzon? Biztos benne, hogy rendelkezik annyi ismerettel, hogy meg tudja ezt ítélni? Hiszen Európa több országának alkotmányos berendezkedése keresztény alapú, sőt szinte államegyházi státuszok is léteznek, gondoljunk csak a skandináv országokra vagy Angliára.

A délibábok kergetése sem vezet sok jóra! Mire is gondolok? A magyarok kiemelkedő szerepének félreértelmezésére. Vitathatatlan, hogy első királyunk felajánlotta országát a „Boldogasszonynak” és ezzel egy sajátos jogi helyzet alakult ki Magyarországon. Azt azonban egy katolikus pap nem felejtheti el, hogy a Megváltó ígéretei elsősorban nem evilági jellegűek, hanem a túlvilágra szólnak. A Krisztus által támasztott elvárásoknak pedig a mi „kiemelkedő képességű” politikai elitünk valahogy nem tud megfelelni, pedig őket is mi választottuk. Kedves Atya, továbbra is biztos benne, hogy mi magyarok mindig jól döntöttünk? Véleményem szerint legyünk szerényebbek: a mi nemzetünk tagjai is olyanok, mint a többi nemzeteké, néha jók, néha rosszak vagyunk, de már az is nagy eredmény lenne, ha kezdenénk törekedni arra, hogy figyeljünk a másikra.

Remélem, Kozma atyát nem bántottam meg, és elfogad egy ilyen irányú észrevételt. Egyébiránt gratulálok jubileumához.    

P.S.: Borsodi Attilához egy apró kérdés: biztos benne, hogy a fertőszéplaki asszonyok népviseletben voltak?

Válságkezelés: „A futball mindenek felett!”

Az egész ország hálás lehet azoknak a több milliárdos bevételeknek, amelyeket a kormány befektetni készül. Akik naivan azt hinnék, hogy ezzel életek, sorsok változhatnak meg, vagy épp csökkeni fog a szegénység és minden kerítés kolbászból lesz, azokat el kell keserítenem. Ugyanis több, mint 130 milliárd forintot a sport oltárán áldozunk fel.

Nincs is ezzel baj, hiszen minden ország szíve vágya, hogy olimpiát vagy épp világbajnokságot rendezzen. Az sem probléma, hogy támogatjuk hazánk sportolóit, akik miatt a televízió előtt ülve képesek vagyunk a körmeinket is lerágni az izgalomtól. A jövő nemzedékéért mindent!

Ez nem baj. A befektetés kell. Miniszterelnökünk is megmondta az egyik új sportcsarnok átadásakor, hogy „Megtaláltuk a válságból kivezető utat és még közös terveket is kovácsolunk.” Kell ennél több? Ha csak ezen múlik, akkor építsünk rengeteg stadiont, feledvén a sok-sok hitellel küzdő ember gondját.

Töltsön el minket büszkeséggel, hogy bár éhezünk és számláinkat sem tudjuk fizetni, a sport felfelé ível és mindez a mi érdemünk, amit el is ismert hazánk vezetője:

 „Az, hogy ez megtörténhetett, a magyar embereknek köszönhető, akik elvégzik a munkájukat, befizetik az adójukat, és törődnek a közösségeikkel. Ők vezették ki velünk együtt Magyarországot a válságból”.

Örülök, hogy egy olyan demokratikus országban élek, ahol napi 8-12 órát dolgozva fizethetem az adót, eltarthatom az országot és hozzájárulhatok ahhoz, hogy a kormány örömeit, igényeit kielégíthessem.

Nem számít a sok devizahiteles, a családi pótléktól elesett tartósan beteg gyerek, a növekvő munkanélküliség, a meg nem becsült pályakezdő diplomás. Kit zavar, hogy a szociális ellátórendszer, az oktatás- és az egészségügy haldoklik, a gazdaságról nem is beszélve. Mit érdekel az engem, hogy növekszik a társadalmi rétegek közötti szakadék, hogy nem tudom, hogyan fizessem a számláimat vagy egyáltalán lesz e nyugdíjam. Egyszerűen nem számít, hogy ennyi pénzzel ki tudnánk húzni az eladósodott családokat a kátyúból vagy a szegénység enyhítésére felhasználhatnánk az összeget! A lényeg, hogy kormányunk kedvenc ágazata a futball – s ezzel együtt Felcsút - szárnyaljon!

Mindezt megtehetjük, mert a válságból kijutottunk és a felelősség azt írja elő miniszterünk szerint, „hogy teremtsünk meg minden lehetséges feltételt ahhoz, hogy gyermekeink több esélyt kapjanak a jövőbeli sikerekre”. Én meg inkább Gandhit idézem: „Nem szabad elfelejtenünk, hogy a történelem során mindig is voltak olyan zsarnokok és gyilkosok, akik egy ideig legyőzhetetlennek tűntek, de végül mindig elbuktak. Mindig.”

 

A kettős állampolgárság önpusztító hozadéka: a pártpolitikai választójog!

 

A bálványosi nyári szabadegyetemen Orbán, Semjén és Tőkés egymást licitálta túl a nem létező nemzetpolitika nevében. Óriási sikerként könyvelték el a kettős állampolgárság mellé adott „csökkentett választójogot”, amely hosszú távon csupán a magyar-magyar viszony további rombolására elég. A határon túli magyarság szellemi elitjétől sokkal felelősségteljesebb magatartás lenne elvárható, ha már a budapesti kormány és a parlamenti többség részéről ez nem történt meg. Helyette a Fidesz által generált pártok képviselői egymást túlharsogva kiáltják örömüket az éterbe, hogy végre kifejezhetik pártszimpátiájukat a magyarországi választások kapcsán. Közben elfelejtik azt az apróságot, hogy ez nagyon sok magyarországi embernek elfogadhatatlan, sőt, mindezt továbbgondolva, olcsó politikai propagandával a gyűlöletkeltésig fokozható. Gondoljunk csak az alábbi egyszerű kérdésekre: itt élik-e mindennapjaikat, itt adóznak-e?

 A magyar társadalom - az elit által tudatosan generált módon - olyan mértékben megosztott, hogy politikai kérdésekben az egyik vagy másik oldal felől nincs bocsánat, még egy ismert sportolónak vagy színésznek sem, ha felvállalja politikai álláspontját, sőt jómaga is (tisztelet a kivételnek) saját szakmáján belül a sárdobálás, a gyűlölködés és a kirekesztés hívévé válik. Holott a magyarságnak most igazán összefogásra és együttgondolkodásra lenne szüksége.  

Pártpolitikai kérdéssé nemzetpolitikát ilyen mértékben a rendszerváltás óta nem silányított senki.

Elfeledkezhetünk-e a magyarság szerves részét képező több millió határon túli magyarról a Kárpát-medencében? Természetesen nem! Sem kulturális, sem politikai, sem gazdasági értelemben, mivel ez egyenlő lenne az önpusztítással!

Létezhet-e megoldás? Igen, a Nemzedékek Műhelye kínál egy valóban létező, kompromisszumképes és senkit ki nem rekesztő utat: ez a kétkamarás parlamenti rendszer. Természetesen a határon túli magyarság nem rendelkezne választójoggal az alsóházat érintő politikai választások esetében. A pártérdekeket mellőző felsőházban kapnának képviseleti lehetőséget a határon kívül élő magyarok, amihez még állampolgárságra sincs szükség (ne feledjük el, hogy Szlovákiában és Ukrajnában a második állampolgárság felvétele súlyos következményekkel jár, akármennyire is könnyű a kormány embereinek Budapestről hősködni).

 Miért nem kell választójog vagy állampolgárság? Miért nem jelent plusz költséget a felsőház létrehozása? A válasz egyszerű, mert oda csak a reprezentatív szervezetek képviselői kerülnek be, ehhez viszont nincs szükség költséges választásokra. A reprezentativitás azt is jelenti, hogy a felsőházban helyet foglaló csoportok képviselői fizetést sem kapnak az államtól, hiszen azt saját szervezeteik biztosítják.

Kik is tarthatnának igényt reprezentativitás alapján felsőházi helyre?  Többek között a munkavállalói- és munkaadói érdekképviseleti szervek, az egyházak, a magyarországi kisebbségek és természetesen a határon túli magyarság képviselői. A NeM ezért kéri a határon túli magyarságot, hogy ostoba pártpolitikai játékba ne menjenek bele, helyette kérjék a mindenkori magyar kormánytól a kétkamarás parlamenti rendszer létrehozását, ahol a felsőházban a delegálási joggal rendelkező szervezetek csak olyan embert küldhetnek, aki nem tagja egyetlen pártnak, sem határon innen, sem határon túl.

Utópia?! Avagy, ki, mit hisz…

Több alkalommal beszéltünk, beszélünk személyesen emberekkel. Egyre több hír kering rólunk neten, sajtóban, médiában.

A reakciók, - miután elmondtuk a gondolatainkat, - legtöbbször hasonlóak. „Utópisztikus”, „lehetetlen”, „kivitelezhetetlen”, „sokan mondtak már ilyeneket”… és ehhez hasonló megjegyzésekkel, kommentekkel találkozunk.

Aztán amikor lehetőség adódik arra, hogy részletesen kifejtsük gondolatainkat, elkezdenek hinni az emberek! Nem bennünk; magukban.

Mert a lényeg, hogy nem pártokban, személyekben kell (elsősorban) hinni a politikai életben! Hanem az embereknek abban, hogy saját maguk tölthetik meg tartalommal mindennapjaikat és a politikai palettát is.

Nem kell elhinni a programunkat; lehet utópisztikusnak, lehetetlennek, kivitelezhetetlennek nevezni! Fel lehet adni a reményt, hogy van lehetőség tisztességesen létezni…,

 

„… és olyan érzésünk támad, hogy sakkfigurák vagyunk egy világméretű játszmában, nem törődhetünk bele, hogy ide-oda tologassanak bennünket a táblán. Könnyen cinikusakká válhatnánk. Arra a meggyőződésre juthatnánk, hogy nincs igazság, a pártatlanság csak fikció, a valóság nem létezik, minden megfigyelés mélységesen elfogult, minden elmélet politikai előítéletekre támaszkodik. Mindezek a kétségek félig-meddig indokoltak. Jobb, ha óvakodunk azoktól, akik azt magyarázzák nekünk, hogy megtalálták az igazságot, a helyes utat, a végső célt. Ám ha nem hisszük, hogy az igazság, a helyes irány és cél meglelhető, vagy legalábbis érdemes törekednünk feléje, akkor életünk nagyjából értelmét veszti.” (Alan Macfarlane)

Szóval lehet azt hinni, hogy csak a mostani politikai elit lehet az alternatíva. Lehet abban is hinni, hogy nem érdemes hinni senkiben és senkinek; és otthon lehet maradni a választáson.

De ezek ellenkezője is létezik! Ez is egyfajta választás! Hiszek és cselekszem. Vagy…?

Nemzeti Dohánybolt

„- Képzeljétek, apukámtól egy hatalmas nagy ajándékot kaptam születésnapomra.

- Mit?- kérdezték Gergő barátai.

- Két darab boltot.

- Milyen boltot?

- Nemzeti Dohányboltot!

- Hogy-hogy? Ez ilyen egyszerű?

- Igen, nekünk ilyen egyszerű……” (anekdota)

Július elseje nem csupán a Semmelweis-  vagy a Köztisztviselői Napról lesz emlékezetes mostantól. Ettől a naptól ugyanis újabb nemzeti értékkel bővült kishazánk. Megnyíltak a Nemzeti Dohányboltok, vagyis majdnem mindegyik.

Ez egy történelmi nap minden dohányos számára. A rendszer teljessége még egy-két hetet várat magára, de egy biztos, innentől kezdve csak ilyen jellegű boltokban vásárolhatunk majd dohányárut. Igaz 10%-kal drágábban, de olyan cigaretta-márkákhoz is hozzá lehet majd jutni, amelyekkel korábban nem találkoztunk. Minden álom valóra vált! Vagy mégsem?

Nemzeti Dohányboltjainkra (milyen szép és találó elnevezés!) természetesen tisztességes úton lehetett pályázni, legalább is bízunk benne, hogy így volt. Ám arra a mai napig nem kapni választ, hogyan lehet az, hogy míg egyesek két-három boltot is nyertek, addig mások elveszítették egyetlen bevételi forrásukat, a saját trafikjukat.

Ami pedig azt jelenti, hogy a korábbi 40-42 ezer bolt helyett legfeljebb 5300 helyen juthatunk majd dohányáruhoz. És mi lesz azokkal, akik nem nyertek? Hát arról nem szól a fáma. Minek is törődne velük a kormány, ha a saját család jól járt?

A Nemzeti Dohánybolt, leszámítva ezeket a hibákat, mégiscsak hungarikum. Persze megvannak a maga szabályai, kötelezettségei, aminek eleget kell tennie.  A kirakatnak patyolat-tisztának kell lennie, semmi sem kerülhet ki rá, ami dohánytermékhez kapcsolódik, ezt a törvény szigorúan tiltja. Csak a 18-as karika, a felirat, és a nyitvatartás ideje, ami engedett. Ám azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy az új boltok védik egészségünket, ugyanis belül, jól láthatóan, tartós táblára, kontrasztos háttérben magyarul ki kell írni: „A dohányzás súlyosan károsítja az Ön és a környezetében élők egészségét!”, vagy: „A dohányzás halált okozhat! Egészségmegőrzés mindenek felett!

Az értékek tárháza kifogyhatatlan. Hiszen a bolt óvja és védi a 18 év alatti személyeket, megakadályozván káros szenvedélyük kialakulását. Teszik mindezt úgy, hogy szinte majdnem minden iskola, óvoda mellett nyílik egy ilyen dohánybolt. Biztos, ami biztos. Furcsa, de lehet, hogy épp a fordított pszichológiát felhasználva, majd elrettennek a mai fiatalok a dohányzástól és talán eszükbe sem juttatja a cigarettát.

Nemzeti Dohányboltunkat a kormány szülte, az ő irányítása alatt érvényesül. Ember legyen, aki érti a logikáját, eszméjét ennek az újabb akciónak. A legfontosabb, hogy ők és barátaik jól jártak, a többiek meg majd csak kezdenek valamit magukkal. Hiszen Magyarország eszmei tárháza kifogyhatatlan.

Kalandozzunk a szociális szférában 2.

Sokáig gondolkoztam, hogy a különféle szociális szolgáltatásokat miért nem az erre szakosodott szakemberek végzik. Vagy miért van az, hogy számos szociális intézményben nemcsak megfelelő számú, de végzettségű ember sem található. Vegyük például az iskolákban működő „gyermekvédelmi felelős” titulust. A legtöbb általános vagy középiskolai intézményben ezt a munkakört az arra kiválasztott szerencsés, vagy épp ellenkezője látja el. Legyen az testnevelő vagy biológia tanár.... Heti egyszer vagy kétszer foglalkozik az ezzel kapcsolatos teendőkkel, már ha képes rá.

Pont az iskolákban - ahol a legnagyobb preventatív tevékenységet kellene folytatni – nincs, vagy alig van segítség. Az oktatási intézmények egyik célja, hogy a társadalom hasznos tagjaivá nevelje a fiatal generációt. Ám amint akad egy-egy deviáns vagy épp sajátos nevelést igénylő gyermek, akkor az iskola ahelyett, hogy mélyen a dolgok mögé nézne, inkább hagyja az esetet, vagy eltanácsolja a tanulót az iskolából. Ez a könnyebb. Nincs nekik se idejük, se eszközük, se emberük, hogy a dolgok mögé lássanak. A felháborodott, kétségbeesett szülők pedig tehetetlenek.  Persze egyik felet sem lehet hibáztatni. A körülményeket, a rendszert, azt annál inkább.

A megoldás az iskolai szociális munka… lenne, ha lenne. Létezik, még törvényileg is nevesítve van, de pénzhiány miatt ez is csak papíron működik. Az ő munkájuk viszont olyan szociális lyukakat fedne be az oktatási intézményekben, amely hatékony preventatív munkát vonna maga után. A tanárok sem lennének leterhelve olyan feladatokkal, amelyek nem tartoznak hatáskörük alá. Viszont szoros együttműködésben olyan intézmények jöhetnének létre, ahol nem jelent nehézséget a szociális problémák felismerésre, kiszűrése és az azonnali reagálás megkezdése.

Persze azt sem szabad kijelenteni, hogy minden iskolában ilyen gondok vannak, és nincsenek rá megfelelő eszközök. Vannak pozítiv példák. Csak kevés, nagyon kevés…

A szociális törvény rengeteg mindent előír az intézményeknek, szakembereknek. Mi, szociális munkások vagy szociálpedagógusok a jobbnál jobb lehetőségek közül választhatnánk a munkaerőpiacon, hiszen interdiszciplináris tudásunk alapján és a jogszabály által nevesített munkákból csak úgy szemezgethetnénk. Ám tanulmányaim során egyvalamit nagyon megtanultam: A valóság nem mindig ugyanaz, mint amit a könyvekben leírnak. Számos helyen a szociális szakember megléte nem kötelező, csak szükséges és sok helyen nem is élnek a lehetőséggel. Nem azért, mert nem kellene, hanem mert nincs rá pénz. Ahol meg van, maximum egy embert tudnak alkalmazni, és ez sokszor nem elég.

Rengeteg példát lehetne még hozni, de azt gondolom, egy jóléti állam alappillére a megfelelő szociális rendszer kiépítése. Melynek feltétele a képzett szakemberek foglalkoztatása, hatékony, és együttműködő munkájuk, a megfelelő anyagi forrás biztosítása, közös párbeszéd a civil és állami szektor között, állami felelősségvállalás. Ezek nélkül egy jóléti állam alapja instabil.

Winston Churcill mondta: „A hozzáállás egy egyszerű dolog, de amit tesz, az megváltoztatja a helyzetet.”

Hát igen a szociális rendszerhez való más hozzáállás sok mindent megváltoztatna…. de egyelőre „vak vezet világtalant.”

Folyt.köv…..

„Porból lettünk, porrá leszünk” avagy szociális temetés a 21. században

Nem tudok nem megszólalni a hír hallatán. Szociális temetés ingyen, abban az esetben, ha mindent a hozzátartozó végez. Sírhelyet ás, felöltözteti, elbúcsúztatja, még csak az kellene, hogy otthon egyénileg is el lehessen végezni a hamvasztást. A felsorakozó alternatíváknak már csak a kormány szabhat végtelen határt!

Előttem van, ahogy szegény 86 éves Rezső bácsi felesége meghal. Rosszabb esetben se gyermeke, se unkája. Elmegy az önkormányzathoz, bízva abban, hogy feleségét majd méltó módon eltemetheti. Ám pénz, segítség helyett ásót, kapát kap, nagyharang nélkül. Szegény Rezső bácsi, már alig bír járni, nemhogy még gödröt fog ásni…

Valami morbid humor lehetne, de nem az. Ez a való igazság. Az állam ahelyett, hogy átvállalná a temetés felét, ha már így is mindent megadóztat, elvesz az emberektől, inkább „gúnyt” űz a hallottak hozzátartozóiból, és méginkább megnehezíti az amúgy is nehéz pillanatokat.

Persze régi történelmi korszakokban, vagy egyes törzsi kultúrákban ez a fajta módszer nem volt ismeretlen, sőt, valahol él még a mai napig is. Viszont mi egy demokratikusan berendezett, fejlődő ország vagyunk, ahol ilyen módszereknek nem kellene léteznie. Nem elég a családnak, hogy elveszítette valamelyik szerettét, temesse el, ahogy akarja, mert segély nincs!

Dante szavaival élve: „Az emberélet útjának felén, egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz utat nem lelém.”

 

Hát ma valahogy Magyarország is itt tart…. Ennyi!