Sokáig gondolkoztam, hogy a
különféle szociális szolgáltatásokat miért nem az erre szakosodott szakemberek
végzik. Vagy miért van az, hogy számos szociális intézményben nemcsak megfelelő
számú, de végzettségű ember sem található. Vegyük például az iskolákban működő „gyermekvédelmi
felelős” titulust. A legtöbb általános vagy középiskolai intézményben ezt a munkakört
az arra kiválasztott szerencsés, vagy épp ellenkezője látja el. Legyen az testnevelő
vagy biológia tanár.... Heti egyszer vagy kétszer foglalkozik az ezzel
kapcsolatos teendőkkel, már ha képes rá.
Pont az iskolákban - ahol a
legnagyobb preventatív tevékenységet kellene folytatni – nincs, vagy alig van
segítség. Az oktatási intézmények egyik célja, hogy a társadalom hasznos tagjaivá
nevelje a fiatal generációt. Ám amint akad egy-egy deviáns vagy épp sajátos
nevelést igénylő gyermek, akkor az iskola ahelyett, hogy mélyen a dolgok mögé nézne,
inkább hagyja az esetet, vagy eltanácsolja a tanulót az iskolából. Ez a
könnyebb. Nincs nekik se idejük, se eszközük, se emberük, hogy a dolgok mögé
lássanak. A felháborodott, kétségbeesett szülők pedig tehetetlenek. Persze egyik felet sem lehet hibáztatni. A
körülményeket, a rendszert, azt annál inkább.
A megoldás az iskolai szociális
munka… lenne, ha lenne. Létezik, még törvényileg is nevesítve van, de pénzhiány
miatt ez is csak papíron működik. Az ő munkájuk viszont olyan szociális
lyukakat fedne be az oktatási intézményekben, amely hatékony preventatív munkát
vonna maga után. A tanárok sem lennének leterhelve olyan feladatokkal, amelyek
nem tartoznak hatáskörük alá. Viszont szoros együttműködésben olyan intézmények
jöhetnének létre, ahol nem jelent nehézséget a szociális problémák
felismerésre, kiszűrése és az azonnali reagálás megkezdése.
Persze azt sem szabad
kijelenteni, hogy minden iskolában ilyen gondok vannak, és nincsenek rá
megfelelő eszközök. Vannak pozítiv példák. Csak kevés, nagyon kevés…
A szociális törvény rengeteg
mindent előír az intézményeknek, szakembereknek. Mi, szociális munkások vagy
szociálpedagógusok a jobbnál jobb lehetőségek közül választhatnánk a
munkaerőpiacon, hiszen interdiszciplináris tudásunk alapján és a jogszabály
által nevesített munkákból csak úgy szemezgethetnénk. Ám tanulmányaim során egyvalamit
nagyon megtanultam: A valóság nem mindig ugyanaz, mint amit a könyvekben leírnak.
Számos helyen a szociális szakember megléte nem kötelező, csak szükséges és sok
helyen nem is élnek a lehetőséggel. Nem azért, mert nem kellene, hanem mert
nincs rá pénz. Ahol meg van, maximum egy embert tudnak alkalmazni, és ez sokszor
nem elég.
Rengeteg példát lehetne még
hozni, de azt gondolom, egy jóléti állam alappillére a megfelelő szociális
rendszer kiépítése. Melynek feltétele a képzett szakemberek foglalkoztatása, hatékony,
és együttműködő munkájuk, a megfelelő anyagi forrás biztosítása, közös
párbeszéd a civil és állami szektor között, állami felelősségvállalás. Ezek nélkül
egy jóléti állam alapja instabil.
Winston Churcill mondta: „A
hozzáállás egy egyszerű dolog, de amit tesz, az megváltoztatja a helyzetet.”
Hát igen a szociális rendszerhez
való más hozzáállás sok mindent megváltoztatna…. de egyelőre „vak vezet
világtalant.”
Folyt.köv…..
