2013. március 25., hétfő

Sajtótájékoztató

Számos próbálkozás után végre sajtó-figyelmet kapott a Nemzedékek Műhelye. A 2013. március 22-én, a Centrál Kávéházban tartott sajtótájékoztatón a párt bemutatkozott és vázolta legfontosabb céljait, nézeteit. A rendezvényen elemzőként részt vett Kondor Katalin, Dárday István és Pataky Péter, a Nemzedékek Műhelye képviseletében pedig Dr. Varga Szabolcs, Dr. Berki Imre és Varga Norbert volt jelen, mindhárman egyetemi oktatók. A média mérsékelt érdeklődést tanúsított, de köszönjük az ATV-nek és az ECHO TV-nek, hogy megtiszteltek minket jelenlétükkel. Külön köszönjük, hogy az ATV már a déli híradójában tájékoztatott az eseményről, bár ezúton élnénk a kiigazítás lehetőségével, mert felkért elemzőinket mint a párt tagjait mutatták be, holott ez nem felel meg a valóságnak.
A sajtótájékoztatót Kondor Katalin, a Magyar Rádió volt elnöke nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy a Nemzedékek Műhelye antipártként jelöli meg magát, amely egyedinek számít Magyarország történetében. Varga Norbert részletesebben kifejtette, mit is értenek az „antipárt” fogalma alatt és elmondta, hogy ez egy „kopernikuszi fordulatot” jelent a magyar politikai életben. Szerinte a demokráciának van egy plurális változata, amely a fékek és egyensúlyok szerepét hivatott szolgálni. Az antipárt üzenete, hogy a szervezett pártok helyett a cselekvő emberek vegyék vissza a demokráciát, és állítsák helyre az egyensúlyt. Fontos lenne, hogy a civilek és a különböző társadalmi rétegek ideológiától függetlenül összefogjanak és kiálljanak magukért, az országukért.
A résztvevők öt fontos kérdésre keresték a választ.
-         Van-e létjogosultsága egy (állami finanszírozást elkerülni akaró) antipártnak? Lecserélhető-e a 23 éve regnáló régi-új politikai elit?
-         Lehetséges-e a politika kopernikuszi fordulata, azaz lehetséges-e az emberi méltóság maradéktalan figyelembevétele mellett, a politikai izmusok kiiktatásával a társadalmi szolidaritás megteremtésén dolgozni?
-         Van-e lehetőség a plurális demokrácia megjelenítésére, illetve a pártpolitika túl-hatalmának korlátozására?
-         Felépíthető-e egy valódi, a pártok befolyásától mentes önkormányzati és civil világ?
-         Szükséges-e az igazságosabb társadalmi újraelosztás, a luxus-jólétben élő elit nagyobb társadalmi tehervállalása?
Dárday István Kossuth díjas filmrendező szerint óriási zűrzavar van az emberek fejében. Az, hogy valaki a jobb vagy bal oldalhoz tartozik, annak nem lehet jelentéstartalma anélkül, hogy meghatároznánk, mit jelent valójában jobboldalinak vagy éppen baloldalinak lenni. Úgy gondolja, hogy sokkal több baloldali érték, fogalom van jobboldali megközelítésben.  Ezért is lenne elengedhetetlen, hogy a megfelelő verbális kommunikációval tisztázzuk a kifejezéseket.
Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke, felhívta a szakszervezetek fontosságára a figyelmet, mert ezek a szervezetek a munkából élők értékeit hivatottak képviselni. Napjainkban a szakszervezetek feladata nem változott, de a politika számos esetben átvett tőlük szerepeket, vagy éppen meggátolta őket tevékenységükben.  Pataky Péter tovább erősítette Dárday István kijelentéseit, és hozzátette: egyre több politikai félreértelmezés van jelen, amin a különböző ideológiát képviselő pártok nem segítenek, csak tovább torzítanak.
Arra a kérdésre, hogy vajon lecserélhető-e a mai elit - vagyis a most hatalmon osztozkodó pártok - nehéz válaszolni, főleg, mert ez a pártokrácia az elmúlt 24 évben bebetonozódott, de a döntés a választók kezében van, és ha ők úgy gondolják, lecserélhető. Ahhoz, hogy mindez megváltozzon, szükség van egy erős civil mozgalomra, akik közösen munkálkodnak magukért, egymásért és az országért. Magyarországon ez még várat magára, hiszen a valós társadalmi civil csoportok még háttérbe vannak szorítva.  Elengedhetetlen lenne egy intézményesített egyeztetés, amely cselekvésre és összefogásra buzdítana. Ennek eszköze az egymás közötti párbeszéd, amely egyenlő értékű partneri viszonyok mentén történne úgy, hogy mindenki megőrzi a saját szuverenitását.
Szükséges lenne egy civil alapú önkormányzati bázis is, tette hozzá Dr. Varga Szabolcs, hiszen ez a társadalom érdekeit szolgálná. Kiindulópontja a pártoktól való függetlenedés.  Szintén égetően szükség volna az értelmiségi funkciók felerősödésére, amely ma Magyarországon „süllyesztőben” van.
A beszélgetés közepe felé Kondor Katalin megkérdezte partnereit, hogy vajon beilleszthető lenne-e hazánkban egy svájci struktúra, amelyben minden egyes társadalmi kérdésről népszavazást indítanak.
Varga Norbert, a NeM nyilatkozatára támaszkodva jelezte, hogy el sem tudná képzelni enélkül a magyarországi közvetlen demokrácia alapjait. Szerinte minden nemzet feladata, hogy megtanítsa az embereknek ezt gyakorolni, elsajátítani a szocializáción keresztül. Sajnos a mai Magyarországon a népszavazás, népi kezdeményezés ismeretlen fogalmaknak tűnnek, vagy éppen akadályoztatva vannak a hatalmon levők által. Pedig ez is a párbeszéd egyik formája, amely a társadalom és az ország érdekeit szolgálná.
Dr. Berki Imre hozzátette, hogy a legalapvetőbb probléma az, hogy az alulról jövő kezdeményezéseket felülről irányítják, határozzák meg.  Amíg ezen nem tudunk változtatni, megoldás sem fog születni. Lehetőség sincsen szakmát építeni valakinek mindaddig, amíg előírják, hogy valamilyen ideológiához kell tartozni. Fontos, hogy a döntések azon a szinten szülessenek meg, ahol a problémák is keletkeznek.
Szó került a vidékfejlesztésről, a vidék szerepéről, amely szintén nem elhanyagolható kérdés. A zöld politika, amelyet a különböző zöld pártok kisajátítottak, kerüljön vissza az emberekhez és támogassuk, hogy vidéken is megfelelő életszínvonal alakuljon ki mindenütt.
A Nemzedékek Műhelye tisztában van vele, hogy túl sok frissen alakult párt létezik ma Magyarországon és eddig semelyiknek sem volt ereje ahhoz, hogy más nézőpontból mondja el, vagy épp végigvigye struktúráját. 24 éve várakozunk valamire, vagy valakikre, akik végre a társadalomért, a demokráciáért és a hazáért állnak ki. 24 éve próbálunk küzdeni a különböző ideológiai irányzatok ellen, amelyek manapság már magánéletünkbe is beszivárognak.
A Műhely üzenete, hogy ha összefogunk, van remény. Nem számít, honnan jöttél, milyen irányzathoz, nézethez tartoztál, egy valami számít: közösen tegyünk valamit unokáink, gyermekeink és a saját jövőnkért. Ne hagyjuk, hogy a demokráciát elvegyék tőlünk, ne engedjük, hogy mások döntsenek helyettünk! Erről szól a NEMZEDÉKEK MŰHELYE!