A pártok szükségességéről és egyebekről

Hosszabb hallgatás után újra eljött az ideje a „tollat-ragadásnak". (Úgy voltam vele, mint az egyszeri gyerek, aki 5 éves koráig nem szólalt meg, s szülei attól tartottak, néma lesz. S mikor megszólalt, annyit mondott: „Nem volt miről beszélnem".) Bár ez nem egészen igaz, a mondanivalót elmondták mások, nem kellett semmit hozzáfűzni.
Most azonban visszatérnék novemberi cikkemhez (Pártalapítási játszadozások, november 5.), illetve annak kapcsán – hiszen még mindig aktuális – folytatnám gondolatmenetemet. Mert kétfelől is ért ihlető hatás.
Az első egy brüsszeli – talán kollégám – írása, amely arról értekezik, szükség van-e végképp pártokra. Hiszen eléggé politikaellenes (vagy politikusellenes?) a hangulat vidékünkön, annyian hangoztatják polgártársaink közül, hogy „ezek mind egyformák, egyikre sem szavazok"... De akkor egy modern demokráciában ki viszi előre a dolgainkat? Ki tesz valamit is azért, hogy változzanak a dolgok? Miért rossz ez az általános szemlélet? Mivel a szerző (Massay-Kosubek Zoltán) felhatalmazza olvasóit, hogy terjesszék gondolatait, hadd idézzek hát tőle én is: „Szimplán azért, mert nem vezet sehová. A ius murmurandi, az elégedetlenkedés, a panaszkodás egyfelől jogos és érthető, másfelől destruktív, önsorsrontó, és egy tapodtat sem vezet előre. Ha egy jobban élhető társadalomban akarunk élni, akkor először is meg kell értenünk a pártok szerepét, helyét az életünkben, jogaikkal és kötelességeikkel együtt, aztán el kell fogadnunk a működésüket, és végül jöhet a konstruktív kritika." (1) S mivel erről egy másik jegyzetemben magam is írtam (igaz, kicsit más – EU-s – vonatkozásban), egyet tudok érteni a szerző további gondolatával is: „Ne tegyünk úgy, mintha lennének „ők" a mutyizós, összekacsintós, ellenszenves pártok, és „mi" a tisztes, becsületes állampolgárok." (2) Valóban: politikusaink magunk közül kerülnek ki, mi döntjük el, ott lesznek-e a politikai porondon vagy pedig sem. Még akkor is, ha jelenleg szülőföldünkön csak pártokra, s nem egyéniségekre tudunk szavazni a parlamenti választások keretében. S közben jönnek az új, alakulgató pártok (KDSz, vagy amint a Duray-interjúban olvastam „...érkeztek már hírek további politikai szervezet megalakulásáról is"). Visszakanyarodva az eredeti gondolatokhoz: kell-e nekünk egy újabb, egy másfajta párt? Fent idézett cikkemből egyértelműen kiderült véleményem: nem hiszem. Inkább kell az egyetértés, az összefogás, mert csak akkor tudunk eredményeket is elérni. Hiszen kevesen vagyunk. Másrészt viszont elgondolkoztat egy másik kezdeményezés – s ez a második „ihlető hatás".
Megint csak az előző cikkemhez térek vissza. Ott feltettem a kérdést: „De ha mondjuk, én határon kívül rekedt magyar állampolgár lennék, akkor igenis elgondolkodnék azon, kire szavazzak majd Magyarországon, s miért éppen őrá?" Mintha a Sors erre a kérdésre segítene válaszolni, a minap – régebbi beszélgetések nyomán – meghívót kaptam egy rendhagyó sajtótájékoztatóra, amelyet a NeM Párt küldött. (3) Gondolom, most sokan felteszik a kérdést: NeM Párt? Az meg mi fán terem? Nos, érdemes utánanézni a lábjegyzetben közölt linken, mert érdekes kezdeményezést takar, amely összefügg az összes fenti és régebben kifejtett gondolatommal. Dióhéjban összefoglalva: egy Nemzedékek Műhelye nevű csapat (innen a név) tenni akar valamit a közös ügy érdekében, NeM egymás ellen, hanem együtt dolgozva, s alternatívaként a jelenleg porondon lévő, de hitelesnek nem találtatott pártokhoz felkínál egy „antipártot", amely ilyen kérdésekre keresi a választ (pl. a sajtótájékoztatón):
> Van-e létjogosultsága egy (állami finanszírozást elkerülni akaró) antipártnak? Lecserélhető-e a 23 éve regnáló régi-új politikai elit?
> Lehetséges-e a politika kopernikuszi fordulata, azaz lehetséges-e az emberi méltóság maradéktalan figyelembevétele mellett, a politikai izmusok kiiktatásával a társadalmi szolidaritás megteremtésén dolgozni?
> Van-e lehetőség a plurális demokrácia megjelenítésére, illetve a pártpolitika túl-hatalmának korlátozására?
> Felépíthető-e egy valódi, a pártok befolyásától mentes önkormányzati és civil világ?
Anélkül, hogy választ akarnék adni ezekre az igencsak mélyenszántó és elgondolkodtató kérdésekre (mert nem is tudnék egyértelműen válaszolni), azt kell mondanom, hogy nagyon szimpatikus ez a cselekvő és gondolkodó emberekre és közösségekre építő antipárt – ha elfogadható ez a fogalom –, s bízom benne, hogy ha kilépnek a politikai porondra, akkor sikerük lesz. Meglehet, nem azonnal, de idővel. Mert talán túl idealisták az elképzeléseik (a 23 éve regnáló régi-új politikai elit leváltása, a pártok befolyásától mentes önkormányzat stb.), de a jelenlegi magyarországi s akár szlovákiai helyzetben nem elhanyagolhatóak. S meg kell említenem azt is, hogy a NeM Párt szívesen és teljes egészében fel tudná – Magyarországon – vállalni a felvidéki problémák megoldásának támogatását, ha erre sor kerülne. Ennek szükségességét már előző, fent említett cikkemben boncolgattam. (Megjegyzem, a fentebb említett sajtótájékoztató március 22-én zajlott, sajnos nem tudtam ott lenni, s egyelőre nem sok visszhangját láttam a sajtóban, de remélem, kapok majd információt, s azt szívesen közzéteszem majd a Felvidék.ma oldalain is.) Persze tudom: főzni csak abból tudunk, amink van. S ez fokozottan érvényes felvidéki viszonyainkban, ahol annyira beszűkülnek a lehetőségek, hogy nem nagyon adatik meg nekünk ilyen távlatokban gondolkodni. Vagy talán mégis megszületőben van egy új nemzedék, egy ifjú politikusgárda, amelyik másképpen, jobban, a jelenlegi pártok függőségein, vitáin, pártoskodásán túltéve magát „antipártként" tudná képviselni érdekeinket? Az idő majd megmutatja...
Flórián László, Felvidék.ma
Megjegyzések
(1) Politikai pártokra márpedig szükség vagyon – azaz miért káros az elit- és pártellenesség? – in: http://propatriablog.wordpress.com/2013/02/06/6-politikai-partokra-marpedig-szukseg-vagyon-azaz-miert-karos-az-elit-es-partellenesseg/
(2) u.o.
(3) Lásd: www.nemzedekekmuhelye.blog.com

Egy egyetemista véleménye az ingyenes felsőoktatásról

Egyetemista éveim közepén járok, emiatt fontosnak tartom, hogy szemmel kövessem a jelenleg is zajló eseményeket a felsőoktatásban. Nagyon szép dolog a hallgatók megmozdulása a felnövekvő ifjúság érdekében, mégsem érzem sajátomnak. Önköltséges hallgató vagyok, és van egy hat évvel fiatalabb testvérem, lehet, talán nekem is meg kellett volna mozdulnom, de okkal nem mentem el az eseményre. Elgondolkoztam, s rájöttem, saját álláspontom szerint nem értek teljesen egyet egyik féllel sem.

Az országban valóban szükség lenne arra, hogy a keretszámokat csökkentsük néhány szakon, mivel tényleg nincs annyi emberre szükség egy-egy képzésben, ahányan minden évben végeznek. Ha ma Magyarországon lenne egy megfelelően működő foglalkoztatási szervezet, akkor szépen lehetne követni a mutatókat a munkaerő piacon, és ennek megfelelően minden évben meghatározni a keretszámokat. A kormány hiába látta be azt, hogy csökkenteni kell, ha ezt nem megfelelő lépéssel, hanem ilyen drasztikusan követte el. Minden tiszteletem azon hallgatótársaimé, akik kiállnak, és tüntetnek egy ügy érdekében, de vajon megéri? Ettől lehet, a keretszámokat visszacsökkentik, de attól még mindig nem lesz normálisan működő felsőoktatásunk.

Augusztusban ismerkedtem meg először a hallgatói szerződéssel és tartalmával, amikor a leendő elsősökkel íratta alá a tanulmányi csoport. Sok vélemény volt, akadt, aki el sem olvasta és aláírta, és valaki azt mondta otthon átbeszélték, inkább fizetnek. A szerződésen annyit változtatnék, hogy itthon társadalombiztosítással járó munkában annyi időt töltsön, ahány évig felsőoktatásban részesült. Aki a képzési időn belül végzi el tanulmányait, az annyi időt, aki csúszik, az a plusz időt is, illetve aki egy-egy félévet külföldi egyetem ösztöndíjában nem itthon tölt, azt az időt ne számoljuk bele a magyar felsőoktatásban töltött időkeretbe.

Önköltség. 95 000 Ft-tal kezdtem, és ez minden évben emelkedik. Szerencsés helyzetben vagyok: a szülők támogatnak. Viszont rettentően bosszant, hogy fizetek és az oktató nem tartja meg az óráit, sőt erről még nem is értesíti a hallgatókat. Kiszámoltam, ha a tandíjamat elosztom az összes tantárgy minden egyes órájával, akkor az aktuális félévben 700Ft/óra jött ki (azaz 700 forintot érne egy 2x45 perces óra). Jó megoldásnak találnám, ha minden hónapban a megtartott órák után fizetnénk, és azok az órák után nem kellene, amelyeket az oktató nem tartott meg. Amelyet az oktató megtartott, azonban a hallgató nem jelent meg, az után is kellene fizetni. (Az egyetemek SZMSZ-ben megfogalmazott, még elfogadható igazolás nélküli hiányzás után is kelljen fizetni, hiába „hiányozhat” a hallgató legálisan, az órát attól még megtartották). Érdemesnek találnám egy óralehallgatás nélküli vizsgaidőszak bevezetését. Ez azt jelentené, hogy ez előzőekben meghatározottak szerint az oktató órájára feljelentkezünk vizsgázóként, de az órára nem járunk be és ezért nem fizetünk, viszont a szemeszter közepén ebből - egy egyszeri vizsgadíjért - vizsgát tehetünk (ez a vizsgadíj a féléves óra teljes óradíjának minimum 65%-a, de maximum 80%-a lenne). Ez a stratégia kedvezne a keresztféléves hallgatóknak, illetve a színvonaltalan órák elkerülésének (hisz ahhoz egy utópisztikus felsőoktatást kellene megálmodnunk, hogy a relatív színvonalas órákat felváltsák az abszolút színvonalas, teltházas előadások; illetve a színvonalas óra egy nagyon szubjektív dolog, mindenki számára).

Jó ötletnek tartanám az általános tandíj bevezetését. Ez összegben 25-? (a felső határ szakonként változna) ezer Ft-ot jelentene félévenként. Tehát az állami ösztöndíjas hallgatók is ennyivel hozzájárulnak az ország felsőoktatási keretéhez, mégsem kellene annyit fizetniük, mint egy részösztöndíjas vagy önköltséges hallgatónak. Ebben az esetben létre kellene hozni egy kivétel kategóriát azon hallgatóknak, akik szociális helyzetük miatt rászorulók, és őket mentesíteni lehetne ettől az összegtől, illetve akik a maximális pontszám nagyjából 95%-át elérték az előzetes jó középiskolai eredményeik által. A többi hallgató pedig hozzájárulna felsőoktatási tanulmányaihoz a részösztöndíjjal, önköltség lehetőségében pedig nem történne változás. Ehhez azonban szükség lenne Magyarországon egy színvonalas (!) felsőoktatásra, és az önköltségek realizálására. De teljes mértékben tűrhetetlenek találom azt, hogy az állampolgároktól beszedett adó java részét ingyenes felsőoktatásra költi az állam, jól képzett szakembereink a diploma után pedig magukra hagyják országunkat. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy külföldön dolgozzak, sőt talán egyre nagyobb a valószínűsége a mostani kilátástalan, állástalan helyzetben, de lelkiismeret-furdalás nélkül mennék el, hiszen szüleim, nagyszüleim, és önnön munkám által végig önköltségesként fogom teljesíteni az egyetemet, „megveszem” a diplomám, hozzájárultam a képzésemhez, és az enyém lesz örökre, szabadon.

Az átsorolás az önköltséges hallgatók álma, de olyan ritka, mint a fehér holló. A hallgatók szűk, haragos szemmel néznek egymásra és minden évben várják, hogy valaki kihulljon közülük, és akkor átsorolják őket. A kiesők azok a személyek, akik az utolsó két bejelentkezett félévben nem teljesítették a képzési kimeneti követelmények szerinti ajánlott tantervében előírt éves kreditmennyiség legalább 50%-át. A mostani rendszer szerint csak akkor sorolható költségtérítéses hallgató állami finanszírozású státuszra, ha van az adott szakon és évfolyamon olyan hallgató, aki kiesik (ergo megfelel az előzőekben foglaltaknak, és tanulmányait befejezi, vagy rossz eredményei miatt nem tudja folytatni).  Sajnos bármennyire is van esély arra, hogy lesz kieső hallgató, a dékán az, aki végül nem engedélyezi a tanulmányi csoport számára, hogy elindítsa az eljárást ez ügyben. Az indok, hogy kell a pénz az egyetemnek, és az egyik legegyszerűbb mód, hogy a költségtérítéses hallgatók végig fizetnek. Az én egyetememen is csak várnak a nagyon jól teljesítő hallgatók, az eredmény pedig semmi. Tény, hogy nagyon sok „lébecoló” van az államilag finanszírozott hallgatók között, a minimális tárgyakat teljesítik, és megvan a kellő kreditjük ahhoz, hogy át ne kerüljenek. A tanulmányi eredményük szégyenletes, aztán előbb-utóbb lediplomáznak, esetleg némi késéssel vagy végig rossz eredményekkel.

Azt még csendben megjegyezném, hogy ezek a „lébecolók” gyakran szociális ösztöndíjban részesülnek. Pontosan tudják, mik a feltételek, felveszik a kellő kredithez szükséges legalapvetőbb és legkönnyebb tárgyakat, majd nem jelennek meg az órán. Megoldás lehetne, hogy 4,8-as tanulmányi átlag felett a költségtérítéses hallgatót sorolják át államilag finanszírozottra. Majd velük az átsorolástól kezdve kössenek hallgatói szerződést (de egy átdolgozott, elfogadható változatot), s így csak annyi ideig vállaljon kötelezően társadalombiztosítással járó munkát, amennyi ideig - az átsorolási szemesztertől számítva - államilag finanszírozott státusza keletkezett. A 3,2-es átlag alatti tanulók automatikusan sorolódjanak át költségtérítéses státuszba. Az átsorolások mértéke pedig független lenne az úgynevezett „kieső” tanulok számától. A teljesítményi követelmények segítségével egyrészt lehetne motiválni a hallgatókat, másrészt pedig a „nem oda való emberek” nem az állami finanszírozás árán szórakoznák végig egyetemi éveiket.

Üdvözlettel:

Egy Egyetemista

haHÓ

haHó! Helyzet van! Erisz hógolyót gurít…

Leesett a hó március közepén hazánk nagy részére. Tekinthetnénk rendkívülinek ezt a természeti jelenséget, de itt a Kárpát-medencében már máskor is előfordult ilyen. Például februárban is. Váratlanul jött. Akkor is, most is. Ilyen éghajlaton váratlannak minősül ez az eset. Problémás az erre való felkészülés, főleg, ha előre is jelzi azt a meteorológia.

            Sokan, sokféleképpen reagáltak erre a helyzetre.

A kormány és az ellenzék is. A természeti eseményekre is ugyanúgy sikerült „megmozdulniuk”, mint ahogy az a társadalmi jelenségekre szokásuk.

A kormány mindent frappánsan, gyorsan reagálva, tökéletesen megoldott.

Az ellenzék mindezt vehemensen cáfolta, s támasztotta alá más „adatokkal, más tényekkel”.

Ment a folyamatos hógolyózás. A verseny, hogy ki építi magasabbra a saját hóemberét úgy, hogy a másikét közben lerombolja. S ha esetleg nem lenne elég a hó a saját területén, elveszi a másiktól…

Begurult Erisz hógolyója, sok embernek pedig elgurult, amije volt…

A sajtó természetesen erről is szívesen beszámolt, hisz jó a téma; lehet dicsérni, szidni, pártállás, szimpátia szerint. Ki a felelős, ki hibázott, ki mit csinált és ki mit nem; most és az elmúlt években, akár augusztusban, vagy máskor.

A lényeget a hó fedte be.

Azt hogy önkéntes és hivatásos segítők/EMBEREK összefogtak egymással. Azt, hogy a bajban nem az volt fontos, hogy kinek milyen a pártállása, mekkora a vagyona; miért nem maradt otthon; honnan jött és hova megy; milyen a vallása, neme, bőrszíne stb. Sokan tudták mit szükséges ilyenkor tenniük. Ők nem nyilatkoztak, nem dicsértek és nem szidalmaztak senkit.

Tették, amit tenniük kellett, abból, amijük volt; befogadtak, segítettek

Példát mutattak, hogy így is lehet; együttműködve, egymás mellett állva, nem egymással szemben! Hogy nem számít milyen színű a hólapát, és milyen színű hó esik.

KÖSZÖNET NEKIK!

Sajtó-helyreigazítási kérelemmel

Nemzedékek Műhelye Párt

                                                                                                                         Hegykő, 2013. március 25.

   ATV Szerkesztősége részére

   1102 Budapest, Kőrösi Csoma Sándor u. 31.

Tisztelt Szerkesztőség!

A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény alapján a törvényes határidőn belül az alábbi

sajtó-helyreigazítási kérelemmel

fordulok a Tisztelt Szerkesztőséghez:

2013. március 22-én a Nemzedékek Műhelye Párt (továbbiakban: NeM) sajtótájékoztatót tartott a budapesti Centrál Kávéházban. A sajtótájékoztatón jelen volt az ATV képviselője is, és még az aznapi Déli Híradóban közleményt, ill. rövid riportot jelentettek meg, mely szerint három személy: Kondor Katalin, Dárday István és Pataky Péter egy új pártot alapítottak Nemzedékek Műhelye Párt néven.

A fent közölt tény nem felel meg a valóságnak. Sem a sajtótájékoztatón nem hangzott el, sem a meghívó, ill. a meghívóban megjelölt elérhetőség nem utal arra, hogy a fent nevezett 3 személy alapító tagja lenne a Pártnak. A NeM alapítója 10 magánszemély, akik között nincs Kondor Katalin, Dárday István és Pataky Péter. Ők hárman a sajtótájékoztató beszélgető partnerei voltak.

Az előzőekre figyelemmel kérem tehát, hogy szíveskedjenek jelen levelem közlésétől számított 8 napon belül sajtó-helyreigazítást közölni, mégpedig a tévesen közöltekkel azonos napszaki időben, és azonos műsorban:

A közölni kért helyreigazítás:

„Az ATV a 2013. március 22-i Déli Híradóban, tévesen közölte azt, hogy Kondor Katalin, Dárday István és Pataky Péter részt vettek egy új párt alapításában, melynek neve Nemzedékek Műhelye Párt. Ezzel szemben a valós tény az, hogy a Nemzedékek Műhelye Pártot 10 magánszemély alapította, elnöke Varga Norbert, alelnöke Dr. Varga Szabolcs, titkára Dr. Berki Imre. A téves közlésért szíves elnézésüket kérjük.”

Nem zárkózunk el az elől, hogy a fent kért helyreigazítási szöveg közlése helyett 8 napon belül az ATV egy hírműsorban, vagy hírekhez kapcsolódó műsorban közöljön egy, a NeM elnökével és esetleg további tagjával folytatott beszélgetést, mely beszélgetésben említés történik a tévesen közölt adatról is.

Jelen kérelmemet email-en és papír alapon is megküldöm.

Tisztelt Szerkesztőség! A pontatlan információközlés ellenére is szeretnénk megköszönni a tájékoztatást és szándékosságot nem feltételezünk az Önök részéről. Sajtó-helyreigazítási kérelmünket pusztán a korrekt információáramlás miatt kérjük.

Sajtótájékoztató

Számos próbálkozás után végre sajtó-figyelmet kapott a Nemzedékek Műhelye. A 2013. március 22-én, a Centrál Kávéházban tartott sajtótájékoztatón a párt bemutatkozott és vázolta legfontosabb céljait, nézeteit. A rendezvényen elemzőként részt vett Kondor Katalin, Dárday István és Pataky Péter, a Nemzedékek Műhelye képviseletében pedig Dr. Varga Szabolcs, Dr. Berki Imre és Varga Norbert volt jelen, mindhárman egyetemi oktatók. A média mérsékelt érdeklődést tanúsított, de köszönjük az ATV-nek és az ECHO TV-nek, hogy megtiszteltek minket jelenlétükkel. Külön köszönjük, hogy az ATV már a déli híradójában tájékoztatott az eseményről, bár ezúton élnénk a kiigazítás lehetőségével, mert felkért elemzőinket mint a párt tagjait mutatták be, holott ez nem felel meg a valóságnak.

A sajtótájékoztatót Kondor Katalin, a Magyar Rádió volt elnöke nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy a Nemzedékek Műhelye antipártként jelöli meg magát, amely egyedinek számít Magyarország történetében. Varga Norbert részletesebben kifejtette, mit is értenek az „antipárt” fogalma alatt és elmondta, hogy ez egy „kopernikuszi fordulatot” jelent a magyar politikai életben. Szerinte a demokráciának van egy plurális változata, amely a fékek és egyensúlyok szerepét hivatott szolgálni. Az antipárt üzenete, hogy a szervezett pártok helyett a cselekvő emberek vegyék vissza a demokráciát, és állítsák helyre az egyensúlyt. Fontos lenne, hogy a civilek és a különböző társadalmi rétegek ideológiától függetlenül összefogjanak és kiálljanak magukért, az országukért.

A résztvevők öt fontos kérdésre keresték a választ.

-         Van-e létjogosultsága egy (állami finanszírozást elkerülni akaró) antipártnak? Lecserélhető-e a 23 éve regnáló régi-új politikai elit?

-         Lehetséges-e a politika kopernikuszi fordulata, azaz lehetséges-e az emberi méltóság maradéktalan figyelembevétele mellett, a politikai izmusok kiiktatásával a társadalmi szolidaritás megteremtésén dolgozni?

-         Van-e lehetőség a plurális demokrácia megjelenítésére, illetve a pártpolitika túl-hatalmának korlátozására?

-         Felépíthető-e egy valódi, a pártok befolyásától mentes önkormányzati és civil világ?

-         Szükséges-e az igazságosabb társadalmi újraelosztás, a luxus-jólétben élő elit nagyobb társadalmi tehervállalása?

Dárday István Kossuth díjas filmrendező szerint óriási zűrzavar van az emberek fejében. Az, hogy valaki a jobb vagy bal oldalhoz tartozik, annak nem lehet jelentéstartalma anélkül, hogy meghatároznánk, mit jelent valójában jobboldalinak vagy éppen baloldalinak lenni. Úgy gondolja, hogy sokkal több baloldali érték, fogalom van jobboldali megközelítésben.  Ezért is lenne elengedhetetlen, hogy a megfelelő verbális kommunikációval tisztázzuk a kifejezéseket.

Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke, felhívta a szakszervezetek fontosságára a figyelmet, mert ezek a szervezetek a munkából élők értékeit hivatottak képviselni. Napjainkban a szakszervezetek feladata nem változott, de a politika számos esetben átvett tőlük szerepeket, vagy éppen meggátolta őket tevékenységükben.  Pataky Péter tovább erősítette Dárday István kijelentéseit, és hozzátette: egyre több politikai félreértelmezés van jelen, amin a különböző ideológiát képviselő pártok nem segítenek, csak tovább torzítanak.

Arra a kérdésre, hogy vajon lecserélhető-e a mai elit - vagyis a most hatalmon osztozkodó pártok - nehéz válaszolni, főleg, mert ez a pártokrácia az elmúlt 24 évben bebetonozódott, de a döntés a választók kezében van, és ha ők úgy gondolják, lecserélhető. Ahhoz, hogy mindez megváltozzon, szükség van egy erős civil mozgalomra, akik közösen munkálkodnak magukért, egymásért és az országért. Magyarországon ez még várat magára, hiszen a valós társadalmi civil csoportok még háttérbe vannak szorítva.  Elengedhetetlen lenne egy intézményesített egyeztetés, amely cselekvésre és összefogásra buzdítana. Ennek eszköze az egymás közötti párbeszéd, amely egyenlő értékű partneri viszonyok mentén történne úgy, hogy mindenki megőrzi a saját szuverenitását.

Szükséges lenne egy civil alapú önkormányzati bázis is, tette hozzá Dr. Varga Szabolcs, hiszen ez a társadalom érdekeit szolgálná. Kiindulópontja a pártoktól való függetlenedés.  Szintén égetően szükség volna az értelmiségi funkciók felerősödésére, amely ma Magyarországon „süllyesztőben” van.

A beszélgetés közepe felé Kondor Katalin megkérdezte partnereit, hogy vajon beilleszthető lenne-e hazánkban egy svájci struktúra, amelyben minden egyes társadalmi kérdésről népszavazást indítanak.

Varga Norbert, a NeM nyilatkozatára támaszkodva jelezte, hogy el sem tudná képzelni enélkül a magyarországi közvetlen demokrácia alapjait. Szerinte minden nemzet feladata, hogy megtanítsa az embereknek ezt gyakorolni, elsajátítani a szocializáción keresztül. Sajnos a mai Magyarországon a népszavazás, népi kezdeményezés ismeretlen fogalmaknak tűnnek, vagy éppen akadályoztatva vannak a hatalmon levők által. Pedig ez is a párbeszéd egyik formája, amely a társadalom és az ország érdekeit szolgálná.

Dr. Berki Imre hozzátette, hogy a legalapvetőbb probléma az, hogy az alulról jövő kezdeményezéseket felülről irányítják, határozzák meg.  Amíg ezen nem tudunk változtatni, megoldás sem fog születni. Lehetőség sincsen szakmát építeni valakinek mindaddig, amíg előírják, hogy valamilyen ideológiához kell tartozni. Fontos, hogy a döntések azon a szinten szülessenek meg, ahol a problémák is keletkeznek.

Szó került a vidékfejlesztésről, a vidék szerepéről, amely szintén nem elhanyagolható kérdés. A zöld politika, amelyet a különböző zöld pártok kisajátítottak, kerüljön vissza az emberekhez és támogassuk, hogy vidéken is megfelelő életszínvonal alakuljon ki mindenütt.

A Nemzedékek Műhelye tisztában van vele, hogy túl sok frissen alakult párt létezik ma Magyarországon és eddig semelyiknek sem volt ereje ahhoz, hogy más nézőpontból mondja el, vagy épp végigvigye struktúráját. 24 éve várakozunk valamire, vagy valakikre, akik végre a társadalomért, a demokráciáért és a hazáért állnak ki. 24 éve próbálunk küzdeni a különböző ideológiai irányzatok ellen, amelyek manapság már magánéletünkbe is beszivárognak.

A Műhely üzenete, hogy ha összefogunk, van remény. Nem számít, honnan jöttél, milyen irányzathoz, nézethez tartoztál, egy valami számít: közösen tegyünk valamit unokáink, gyermekeink és a saját jövőnkért. Ne hagyjuk, hogy a demokráciát elvegyék tőlünk, ne engedjük, hogy mások döntsenek helyettünk! Erről szól a NEMZEDÉKEK MŰHELYE!

Sajtótájékoztató meghívó

MEGHÍVÓ

MEGHÍVÓ

a

Nemzedékek Műhelye Párt

(NeM)

sajtótájékoztatójára

Helyszín: Centrál Kávéház (Budapest, V. ker. Károlyi Mihály u. 9.)

Időpont: 2013. március 22. délelőtt 10 óra.

A sajtótájékoztató résztvevői:

Kondor Katalin (a Magyar Rádió volt elnöke)

Prof. Gazsó Ferenc (szociológus)

Dárday István (Kossuth-díjas filmrendező)

Pataky Péter (az MSZOSZ elnöke)

A Nemzedékek Műhelye képviseletében:

Prof. Kulcsár László (szociológus)

Dr. Berki Imre (ökológus)

Dr. Varga Szabolcs (jogász)

Varga Norbert (politológus)

A résztvevők a NeM felkérésére, az antipárt politikai nyilatkozatát elemezve, a következő kérdésekre keresik a válaszokat: 

-Van-e létjogosultsága egy (állami finanszírozást elkerülni akaró) antipártnak? Lecserélhető-e a 23 éve regnáló régi-új politikai elit?

-Lehetséges-e a politika kopernikuszi fordulata, azaz lehetséges-e az emberi méltóság maradéktalan figyelembevétele mellett, a politikai izmusok kiiktatásával a társadalmi szolidaritás megteremtésén dolgozni?

-Van-e lehetőség a plurális demokrácia megjelenítésére, illetve a pártpolitika túl-hatalmának korlátozására?

-Felépíthető-e egy valódi, a pártok befolyásától mentes önkormányzati és civil világ?

-Szükséges-e az igazságosabb társadalmi újraelosztás, a luxus-jólétben élő elit nagyobb társadalmi tehervállalása?

Információ:

www.nemzedekekmuhelye.blog.com

nemzedekekmuhelye@gmail.com

„Emberi szem nem láthat annál nagyszerűbb alkotást, mint a demokrácia. Engedjük uralkodni a szabadságot!” / Nelson Mandela/

Az elmúlt időszakban sokat gondolkoztam azon, hogy mi történhetett Magyarországon? Az embereken úrrá lett a nyugtalanság, tehetetlenség, félelem, düh és a kilátástalanság. A politika beköltözött a mindennapi életünkbe, otthonaikban, kommunikációnkba. Minden nap szembesülnünk kell valami új dologgal, amiről eddig nem tudtunk. Készen, tálcán tálalnak finomabbnál finomabb dolgokat. Meg akarnak etetni minket újdonságokkal, ami után nem marad más, csak a keserű szájíz.  

Ma még biztosnak vélünk dolgokat, másnap már az ígéret is tovaszáll. Nem kérdeznek, csak döntenek. Helyettünk, nélkülünk. Ez lenne a demokrácia?

Az emberek nap mint nap felszólalnak, megmutatják magukat, de úgy tűnik, mintha egy láthatatlan burok venné őket körül, kiáltásaik pedig feledésbe vesznek. Nem figyelnek rájuk, az igényeikre, a kéréseikre.

Mi történik? Hová tűnt a demokrácia? Merre tart kis hazánk? A szabadság, egyenlőség eszmeisége halványodik. A DEMOKRÁCIA és e két fogalom, valamint a népszuverenitás lényege, hogy minden választójoggal rendelkező személy részt vehet a közös ügyek döntésében. KÖZÖSEN, EGYÜTT!

Ma, a 21. században ez nem így működik. Nem előre megyünk a modernitás útján, hanem hátra. Napjainkban nem derogál meghallgatni a társadalom igényeit, kéréseit. Egy a fontos: a hatalom birtoklása minden áron. Szembeszegülni a köz akaratával, az elvárásokkal. Legyőzni a másikat, átgázolni mindenen és mindenkin. Lejáratni magunkat, hazánkat, értékeinket, eszméinket. Erről szól ma Magyarország!

Mi emberek, akik bíztunk és reméltünk, elfáradtunk! A demokráciát elvették tőlünk, egy maradt nekünk: a remény: Nap, mint nap várni valakire, vagy valamire, ami nem csupán elvesz tőlünk, hanem ad is. Várni arra, hogy meghallgassanak. Esélyt arra, hogy megmondjuk, mit akar a társadalom, mit akarnak az egyének, a családok, a civil közösségek.

 

Mi várunk, de meddig?

 

 

 

 

Felsőoktatás

Hónapok óta tartanak a viszályok az egyetemisták és az állam között. Mintha egy nagy sakkjátszma résztvevői lennénk. Javaslatok, részbeni megoldások vannak, de valóban megérti a két fél, hogy mit akar a másik? Tényleg szem előtt tartja a hatalom a legfontosabb dolgot, hogy tanulni mindenkinek joga van és az ehhez szükséges feltételeket mindenki számára meg kell adni úgy, hogy senkit se érjen hátrány?

Az oktatás kialakulása régi időkre nyúlik vissza. Történelme tulajdonképpen az emberiség kezdetétől számítható. A magyarországi oktatásügy történetéből megemlíthetjük 1635-öt, amikor megalakult a Nagyszombati Egyetem, vagy ott van Mária Terézia, akinek szívügye volt az oktatás. 1777-ben adta ki az alsó fokú iskolarendszert gyökeresen átalakító Ratio Educationis-t, melynek értelmében a 6 és 12 év közötti gyermekek tankötelessé váltak.  1868-ban Eötvös Józsefnek köszönhetően létrejött az első népoktatási törvény. Még számtalan szegmensét fel tudnánk sorolni hazánk neveléstörténetének, a lényeg, hogy tanulni mindenkinek joga van.

A hónapok óta tartó viszálynak rendkívül sok tényezője van. Kezdődött a „röghöz kötés” szerződésének aláírásával, folytatódott a felvételi helyek, szakok megnyirbálásával, majd a finanszírozás csökkentésével

Most maradjunk a kezdetnél. A hallgatónak, ha államilag finanszírozott helyre vették fel, alá kell írnia, hogy 4 évig kishazánkat szolgálja a munka világában, s ha ezt megszegi, vissza kell fizetnie a képzés díját. Ha már az állam áldoz pénzt, akkor a ’fiatalok is adjanak cserébe valamit’ elven nyugszik. Maga a szerződés lényege, hogy ha elvégezte valaki az egyetemet, akkor itt dolgozzon Magyarországon. Mégis hol? Hol van rá lehetőség, hogy valaki a saját szakmájában dolgozzon, megfelelő fizetésért, amiből emberhez méltó életet tud biztosítani saját magának és későbbiekben a családjának?

Rengeteg olyan egyetemről kikerült szakember van, aki azért tanult éveken keresztül, hogy azzá váljon, ami lenni szeretett volna. A magyar munkaerőpiac nem tudja felszívni az egyetemisták tömegét. Képtelen megfelelő munkahelyet és versenyképes keresetet biztosítani számukra. Persze mondhatják joggal, hogy bőven van olyan szakma, akiben el lehet helyezkedni, és meg is fizetik őket, de hány olyan felsőoktatási szakról kikerült fiatal van, aki éveken át nem kap lehetőséget, hogy bizonyítsa réttermetségét?

Nem kellenek, mert túlképzettek vagy nincs rájuk szükség, mert tapasztalatlanok. Mégis, milyen legyen egy pályakezdő? A fizetés alacsony, így egy idő után az egyetemi évek alatt lévő tudást az ember nem fogja használni és inkább olyan munkahelyet választ, ahol megfizetik. Ekkor már tényleg mondhatja az állam, kidobott pénz a diploma, de valójában nem nekik, hanem annak a fiatalnak, aki mindent megtett azért, hogy álmait megvalósítsa.

Nem azon kéne gondolkodni, hogyan kössük ide szankciókkal a friss diplomásokat, hanem inkább azon, hogy milyen módon teremtsenek megfelelő munkaerőpiacot, ami képes felszívni a frissen végzett, egyetemekről, főiskolákról kikerült hallgatókat, még az olyan szakokról is, amelyek nem a legnépszerűbbek közé tartoznak. Viszont, ha csak úgy lehet ezt elérni, hogy akkor csökkentik a keretszámokat, magyarul, csak annyi diákot vesznek fel, akik majd a tanulmányaik végeztével el tudnak helyezkedni, akkor tegyék, de demokratikus úton.

Mégis, vajon miért mennek el a fiatalok? Több oka is lehet. Akad, akit a kalandvágy, van, akit tapasztalatszerzés hajt külföldi munkahelyekre, egyetemekre. Ám jócskán előfordul az is, hogy jobb lehetőséget talál magának kinn, jobb fizetés, egzisztencia… stb. Miért jönne haza? Nem a fiatalok hibája, hogy egy jobb megélhetésért elhagyják szülőhazájukat, ez országunk baja, hogy engedi. Több ezer ember keres boldogulást külföldön, mert itt valami nem működik jól. Kit lehet ezért hibáztatni? Azt mindenki maga döntse el!

A fiatal generáció, úgy mondják, a jövő záloga. Fenntartja a gazdaságot, a társadalmat, neveli az új generációit – s mindennek úgy kellene történnie, hogy alapvető emberi jogai, mint például a szabadság elve is, ne sérüljenek. A mostani törekvések azonban nem mondhatók túl demokratikusnak és sok szempontból az uniós elveknek sem felelnek meg.

Mindenesetre nem azon kellene gondolkodni, hogyan szabjunk határokat azért, hogy jó legyen az államnak, hanem azon kellene töprengeni, mi módon érthetjük el azt, hogy Magyarországon a fiatalnak megérje egyetemre menni, diplomát szerezni s aztán itthon kamatoztatni tudását.