2013. október 23., szerda

Trafik mutyi után szabadon: Föld mutyi 2013


A „Földet a gazdáknak” program keretén belül a kormányzat célja az, hogy minél több fiatal gazda és családi vállalkozás kapjon földet. Több ezer hektár földet kívánnak bérbe adni. Ahhoz, hogy mi is részesüljünk ebből, nem kell mást tennünk, mint benyújtani egy pályázatot, no meg az sem árt, ha ismerősöd egy képviselő.

A pályázat legfőbb célja a családi gazdaságok, a kis- és közepes méretű birtokok megerősítése. A program alapján több ezer hektár állami tulajdonú föld kerülhet a gazdálkodókhoz haszonbérbe.

Ám mint minden eddigi, kormány által kiírt pályázat, ez sem mentes a botrányoktól és a visszaélésektől.

Hiába adják írásba, vallják eskü alatt, hogy a pályázatokat megfelelően kezelik-bírálják, így is sorra szólnak arról a hírek, hogy hány olyan föld van, amelyet nem hirdettek meg, vagy nem adták oda egy jelentkezőnek sem, üresen viszont nem maradhat, ezért kényszerművelésre adták ki őket. Mivel pályázati eljárás nem volt, ismerősök, csókosok szép számmal hozzájuthattak a földekhez.

E rendkívüli földosztás során felvetődhet a kérdés, hogy vajon Magyarországnak sikerül e talpra állni gazdaságilag, ha nem képes az erőforrások uralmát a helyi közösségeknek visszaadni. Az is kérdés, hogy vajon hányan nyerhetnek. A Nemzeti Dohányboltoknál is láthattuk, hogy 40.000 boltból mindössze 5300-an kaptak működési engedélyt. A többi ember elesett addigi megélhetésétől.

A Vidékfejlesztési Minisztérium nem erősítette meg a mai napig sem, hogy a földosztás nyertesei ténylegesen a gazdálkodó családok lesznek-e, vagy pedig - szokás szerint - a pajtik járnak jól. Az előző években lezajlott földosztási gyakorlatból kiindulva semmiben sem lehetünk biztosak. Az előző évben Dr. Ángyán József volt vidékfejlesztési államtitkár összesítette az adatokat, e szerint a szétosztott földek több mint 80%-a nem a helyben lakó gazdákhoz, hanem különböző érdekeltségekhez került.

Ezek a tények, valamint a százmilliós csalásokról, visszaélésekről, uniós földalapú támogatások jogtalan igénybevételéről az elmúlt hetekben napvilágot látott több hír megerősíteni látszik azt, hogy állami tulajdonú földek olyan emberek kezébe kerülhetnek, akik nemhogy a gazdasághoz nem értenek, de azt sem tudják mi az, hogy földművelés.

Azt is homály fedi, hogy egyes képviselők hogyan juthattak hozzá a földekhez, ha pályázatot sem nyújtottak be. Csak egy példát említve:

„Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, Orbán Viktor miniszterelnök bizalmasának cége is kapott pályázat nélkül állami földeket használatra. A földek mérete nem nyilvános, de az kiderül, hogy mindössze egy állami földdarab jutott másnak a településen. Ezzel szinte az összes állami föld Mészárosék kezében összpontosul Alcsútdobozon, mivel a tavalyi földpályázatokon is taroltak. A településen a 17 pályázatból 14-et kaszált a Búzakalász 66 Felcsút Kft. A társaság így összesen 758 hektárnyi földet nyert el tavaly a helyi gazdák elől, ezzel együtt pedig Fejér megyében összesen immár 1010 hektárnyi területe van. A földpályázatokon a polgármester felesége, Mészáros Beatrix és testvére, Mészáros János is kapott földet 94, illetve 139 hektár erejéig.” ( Forrás: www.168ora.hu)

Így születnek meg Nemzeti Dohányboltjaink után Nemzeti Földjeink, amelyek csakis önös érdekeket szolgálnak.  Úgy tűnik, hiába a kormány által jónak ítélt sok program, ha egy idő után kiderül, hogy az emberek becsapásán keresztül intézik ügyes-bajos dolgaikat. Csak elhintenek pár morzsát, és mire az ember észbe kap, már át is verték.

Magyarország nem az ígéretek hazája, hanem a hazugságok és a korrupció nyílt országa. Most úgy tűnik, nem tehetsz mást, mint megszöksz - vagy megszoksz.