2013. május 30., csütörtök

Kalandozzunk a szociális szférában 1.


Éveken át tanultam azért, hogy szociális szakember legyek. Érdekelt, vonzott, hogy segíthessek másokon, a társadalmon és még arra is vágytam, hogy formáljam a világszemléletet.

Gyakorlataim során szinte valamennyi szociális területre beláttam. Legyen az családsegítés, hajléktalan ellátás, pszichiátriai ellátás, gyámhivatali munka stb. Mindegyik terület hordozta a maga szépségét, csúfságát. Rengeteg ötletem volt, hogyan lehetne máshogy, jobban csinálni, mint ahogy van. Úgy éreztem, majd én leszek az, aki megváltja a szociális szférát és hozzájárulok a jólét megteremtéséhez.

Olyan dolgokat láttam, amit korábban naivitásom vagy az addigi életemet körülvevő burok nem engedett beszűrődni, de akartam és hittem benne, hogy nem véletlenül sodort ide az élet.

Amikor az ember elkezd tanulni erről, rájön, hogy a valóság nem nagyon tükrözi a tankönyvi normákat. Sok esetben nem is tudod használni, amit tanultál, mert állandó mozgásban van a szociális szféra. Jogszabályok, rendeletek, határozatok és rengeteg adminisztráció, ami akadályozza az igazi, hatékony szociális munkát. Amit az egyetemi évek alatt elsajátítasz, az arra elegendő, hogy az elültetett magvakat személyiséged, hozzáállásod továbbfejlessze. Az pedig, ahogy nekiállsz egy - egy kliens problémájának, hát az nem olyan lesz, mint a tankönyvi példa.

Elhivatottság kell, anélkül nem megy. Aki nincs birtokában ennek, az előbb utóbb rájön, hogy falakba ütközik. Már az egyetemen is ezt hallja az ember.

Sokan azt hiszik, hogy ez egy büfé szak, nem jó semmire. Ha meghallják, hogy szociális szakember vagy, kuncognak rajtad, mert nem értik mi ez, ahogy azt sem értik, mi vezérelt téged. Nem gondolnak bele egyáltalán, hogy mivel jár ez a szakma, ez a hivatás. Vagy épp mivel kellene, hogy járjon.

A fizetés, arról felesleges beszélni, mert milliomos nem leszel. Pedig lehetnél, ha nem is milliomos, de megfizethetnének, mert megérdemli minden olyan ember, aki szociális szférában dolgozik.  Emberekkel dolgozol, olyanokkal, akikkel más nem tenné. Segítesz családokon, idősökön, pszichiátria betegeken, hajléktalanokon. Kiemeled őket a mélyből és próbálod visszaintegrálni oda, ahová tartoznak, a társadalomba. Szerencsés, aki sikerrel jár, mert a folyamat nem egyszerű.

Családsegítők, gyermekjólétisek. Havonta fejenként 20-30 család, plusz a véget nem érő papírmunka. A fizetés nulla, a hatékony prevenció nulla, a külső segítség nulla, a kiégés esélye viszont annál nagyobb.

Hiába a lelkes pályakezdő, ha támogatást nem kap, a családok „felfalják”, szembesül, hogy a jogszabályok mindent szolgálnak, csak nem a családot, őt és a gyermeket. Hiába szeretne segíteni, nem tud, mert jogszabályba ütközik. Hiába lépne előre, a kezei bilincsben, mert több a kötelessége, mint a joga.  A szociális háló lyukas, a jogszabályok szövete szintén.

Olyan emberek döntenek legtöbb esetben, akiknek fogalmuk sincs, hogy valójában mi zajlik a szociális ellátórendszerben. Ahelyett, hogy adnának, még többet elvesznek. Minek vakok járadéka, hiszen úgyis tud dolgozni a vak ember. Minek a sajátos nevelést igénylő gyermeknek plusz pénz, a nehézsorsú szülei megoldják. Minek támogatni egyáltalán a szociális szférát, ha rengeteg pénzt el lehet vonni belőle és másra lehet költeni? Minek a hátrányos helyzetűeknek vagy épp autistáknak külön felzárkoztató iskola, hiszen a többségi iskolák tárt karral várják őket. Jó lenne, csak nem így van.

 

Ne azok döntsenek a szociális szférát érintő olyan döntésekről, akiknek közük nincs ehhez. Hallgassák meg a valódi szakembereket, akik valóban látják a hiányosságokat, a szükséges fejlesztéseket. Reformok kellenek!!!

Folyt.köv……