2014. január 19., vasárnap

Egy fecske, nem csinál nyarat, de vajon négy?


Az MSZP, az Együtt-PM, a Demokratikus Koalíció (DK) és a Magyar Liberális Párt megállapodott a közös listáról, az egyéni jelöltekről és a közös miniszterelnök személyéről. Segítség nélkül egy ember nem tud nagy eredményeket elérni, így összeálltak. Ám jogosan feltehetjük a kérdést, hogy ez a négyes fogat egymást segítve mit fog elérni?

 

Ők négyen azok, akik szembe kívánnak szállni e „diktatórikus” hatalommal.  Mindegyiküknek megvan a maga múltja, próbálkozásai, eredményei és bukásai. Eddig egymás ellenségei voltak, most úgy döntöttek, hogy összeállnak és megpróbálják a lehetetlent. Nem tudom, ki hogy van vele, de én eléggé szkeptikus vagyok velük szemben.

Mind a négyen más politikai nézeteket, ideológiát vallanak, lesz-e azonban elég idejük arra, hogy összehangolják politikai programjaikat? Valóban félre tudják majd tenni az ellentéteket? Bizalom, együttműködés, hitelesség, felelősség. Ez szükséges ahhoz, hogy a mostani kormányt képesek legyenek megbuktatni. Vajon megvan-e bennük mindez? Tényleg úgy gondolják, hogy ők négyen elhozzák a változást?

Én nem hiszek az ő hitelességükben. Nem hiszek abban, hogy a közös munka érdek nélküli és valóban azért hivatottak összeállni, hogy elhozzák az igazságot. Abban sem hiszek, hogy ha így is lenne, vajon ez a koalíció hosszú távon életképes maradna-e, mert mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a hatalom mit tesz az emberrel. Ehhez elég csak mostani kormányfőnkre gondolni.

Ahhoz, hogy új Magyarországot építsünk és egy biztos jövő felé haladjunk, szükség van a korrupció kizárására, a szabadság korlátozásának feloldására, a demokrácia valódi tartalmának megjelenítésére, az egyenlőség elvének betartására. Erre egyik mostani párt sem képes.

Ahhoz, hogy valami új legyen, valaminek meg kell szűnnie – hangzik a mondás Én azt gondolom, hogy Magyarország csak akkor állhat fel mind a morális, mind a gazdasági válságból, ha szakítunk minden eddigi politikai hatalommal, és olyan irányt veszünk célba, amely egy teljesen új paradigmaváltást eredményez.

A NeM ezt képviseli. Teljes mértékben ideológiai kötöttségektől mentes. Céljuk a szociális tradicionalizmus megteremtése, amelyen a politika kopernikuszi fordulatát értik. Azt vallják, hogy a politikai ideológiák kiiktatásával a társadalmi szolidaritás megteremtését érhetik el, miközben az emberi méltóságot szem előtt tartják. Programjukat antipártként valósítják meg, nem törekednek költséges szervezeti rendszer kiépítésére. Műhelyük nem a párttagságra, hanem a cselekvő és gondolkodó emberekre és közösségekre épít.  Ez kell Magyarországnak!

 

Kezdjük el együtt, újra!